Rangos világversenyek várnak játékvezetőinkre

Nemcsak női válogatottunk, hanem játékvezetőink is készülnek az Európa-bajnoki megmérettetésekre, illetve más világversenyekre.

 

Három játékvezetőnk is rangos megbízást kapott az elkövetkező hetekre: Bátkai-Katona Ágnes az augusztus 18-án rajtoló bolgár-horvát-román-szerb felnőtt női Európa-bajnokság szerbiai állomásán, Belgrádban fog közreműködni.

Adler László a cseh-észt-finn-lengyel közös rendezésű férfi Európa-bajnokágra kapott meghívást. A szeptember 1. és 19. között esedékes kontinenstornán először az észt fővárosban, Tallinban kezdi meg tevékenykedését, majd a csehországi Ostravába utazik a negyed döntő meccseire.

A harmadik játékvezető, Halász Tibor az augusztus 24-től szeptember 2-ig Iránban, egészen pontosan Teheránban rendezendő U19-es fiú világbajnokságon tevékenykedik majd.

És ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy dr. Árpás Krisztinaamint arról már korábban beszámoltunk – a tokiói paralimpián vezet majd mérkőzéseket, mindenképpen elmondhatjuk, hogy a magyar játékvezetők komoly megbecsülésnek örvendenek.