A Magyar Röplabda Szövetség elkötelezett a sport biztonságos, tiszteletteljes és etikus környezetének fenntartása mellett, így amennyiben olyan eseményt, viselkedést vagy körülményt tapasztal, amely sérti ezeket az alapelveket, kérjük, jelezze ezen bejelentő felületünkön keresztül.
A bejelentéseket minden esetben bizalmasan és anonim módon kezeljük.
Az MRSZ minden beérkezett esetet kivizsgál. A vizsgálat eredményéről tájékoztatást küldünk arra az e-mail címre, amelyről a bejelentés érkezett. Az e-mail cím megadásának célja a kapcsolattartás és az eredmények közlése, az MRSZ Safeguarding felelősei az Adatkezelési Szabályzat alapján kezelik a személyes adatokat.
Kérjük, hogy a bejelentés során lehetőség szerint minél részletesebb információkat adjon meg, ezzel is segítve a kivizsgálás hatékonyságát. Például egy mérkőzésen történt esemény esetén hasznos lehet a mérkőzés száma, a résztvevő csapatok neve, valamint az érintett személy(ek) megnevezése (pl. közreműködők esetében).
Köszönjük együttműködését és hozzájárulását a magyar röplabda közösség biztonságának megőrzéséhez.
Biztonságban a pályán, bizalommal a közösségben
Töltse ki az űrlapot, mi pedig a lehető leghamarabb válaszolunk.
Lett és ukrán győzelem a Városligetben – fantasztikus hangulatban zárult a CEV Strandröplabda Nemzetek Kupája Döntője
Négy emlékezetes napot követően vasárnap este...
Világklasszisok ellen, telt házas Városligetben harcolt a magyar férfiválogatott – hajszálon múlt a négy közé jutás!
A Városligetben már a délelőtti negyeddöntős...

