Ülőröplabda-vb: visszavágtunk a lengyeleknek, 11. lett női csapatunk

Ülőröplabda

A zéró napjához érkezett a Szarajevóban zajló ülőröplabda-világbajnokságon. Női válogatottunk az alsóházban előbb kikapott Irántól, de aztán befejezésként legyőzte Lengyelországot, így végül a 11. helyen fejezte be a vb-t.

 

A csütörtök esti irániak elleni mérkőzésen csak a második játszmában volt esélye a mieinknek, igaz, akkor viszont nagyon komoly, hiszen 24:24 is volt az állás, de sajnos a következő két pontot ők szerezték, és aztán a mérkőzést is megnyerték 3:0-ra, amivel végül a 9. helyen zártak.

A mieinkre péntek reggel még egy mérkőzés várt, mégpedig az ellen a Lengyelország ellen, amelytől a csoportkörben 3:0-ra kaptunk ki. A két csapat az alsóházban csak a bosnyákokat tudta legyőzni, így ennek a találkozónak a győztese szerezte meg a 11. helyet, a vesztes pedig a 12. helyen zárt. Ennek megfelelően óriási csata alakult ki az első játszmában, amely végül csak 29:29 után dőlt, azonban a ráadást ezúttal a mieink nyerték. Ugyan a második játszmában a lengyelek egyenlíteni tudtak, de a következő két szettet már a mieink irányították és végül nyerték meg a találkozót 3:1-re, visszavágva ezzel a csoportmeccsen elszenvedett vereségért is.

Ezzel a sikerrel tehát Raska Gyula csapata a 11. helyen végzett, ami a mieink eddigi legjobb vb-helyezése, tekintve, hogy az eddigi hét világbajnokság közül csak a legutóbbin vettek részt, ahol a 14. helyen zártak.

Közben lejátszották az elődöntőket is, ahol nagy meglepetésre Brazília és a mieinket a nyolcaddöntőben legyőző Kanada diadalmaskodott a legutóbbi három vb-n ezüstérmes Egyesült Államok, illetve Szlovénia felett. Ezzel az is eldőlt, hogy nemcsak, hogy új világbajnok lesz a nőknél (eddig csak Hollandia, Kína és Oroszország szerzett aranyat), hanem biztosan olyan nemzet állhat a dobogó tetejére, amely eddig még érmet sem tudott szerezni. A brazilok ugyanis négy éve 5., a kanadaiak pedig a 7. helyen zártak, s mindkét csapatnak az volt az eddigi legjobbja. Az már szerdán eldőlt, hogy a férfiaknál a házigazda bosnyákok és a címvédő irániak játsszák az esti finálét.

 

Ülőröplabda-világbajnokság (Szarajevó)
A 9-13. helyért:
Magyarország–Irán 0:3 (-7, -24, -11)
Magyarország–Lengyelország 3:1 (29, -19, 19, 20)

A 11. helyen végző magyar válogatott kerete: Bara Eszter, Kovács Adrienn, Nebehaj Barbara, Molnár Nikoletta, Szabóné Sipos Éva, Sztankó Éva, Szalainé Dömök Anna Mária, Weninger Anita.
A stáb: Raska Gyula szövetségi kapitány, Werkmann Viktória szövetségi edző, Rápászki Mariann erőnléti edző, Nagy Ákos gyógytornász