Május 1-jén kezdetét veszi a Férfi NBI Extraliga 2024/2025-ös kiírásának három győzelemig tartó döntő párharca, a címvédő Fino Kaposvár és a Magyar Kupa-győztes MÁV Előre Foxconn részvételével. Eközben ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány kihirdette azt a 19 fős bő keretet, amelyet 15 főre szűkít majd. Júniusban Európa Liga, augusztusban pedig Eb-selejtező vár a férfiválogatottra.
Sűrű programnak néz elébe a magyar férfi röplabda-válogatott, amely május 19-én találkozik Balatonbogláron, ahol megkezdi a felkészülést. A nemzeti együttes Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban lép először pályára az Európa Liga ezüst divíziójában, majd június 20. és 22. között hazai közönség előtt, Kecskeméten folytatják a sorozatot, végül Ausztriában, Amstettenben zárják a küzdelmeket.
Horváth Kristófék Bakuban a luxemburgiakkal és a vendéglátókkal csapnak össze, Kecskeméten Izlandot és Georgiát látják vendégül, Amstettenben pedig a svédekkel és a házigazda osztrákokkal találkoznak. A július eleji, oda-visszavágós döntőben a nyolccsapatos alapszakasz két legjobbja vív majd az aranyéremért és a feljutásért. Az Európa Liga-küzdelmeit augusztusban Eb-selejtezők követik, augusztus 9-én Törökországot látja vendégül Nyíregyházán, augusztus 17-én pedig Dániában vizitál a válogatott.
„Május 19-én kezdjük meg a felkészülést, a válogatott program első szakasza június végéig, július elejéig tart, majd egy rövid pihenő után folytatjuk a munkát. A keretben a korábbiakhoz képest nincs nagy változás. Vannak néhányan, akik idén nem tudták vállalni a válogatottságot, de a jövőben elképzelhető, hogy számíthatok majd rájuk, illetve bekerült egy-két újonc is. A felkészülést 19 játékossal kezdjük meg és közülük kerül ki az a 15, akikkel nyáron együtt fogunk dolgozni. Az Európa Ligában célunk a döntőbe jutás, az Eb-selejtezőkön pedig szeretnénk a tavalyihoz képest jelentősen előrébb lépni, és jó mérkőzéseket játszani a két erős ellenfelünkkel!” – mondta ifjabb Nagy Péter.
A magyar bő keret
Feladók: Keen Cameron (Rapid Bucaresti, román), Tóth Kristóf (Prestige Fitness PSE), Török Soma (Kecskeméti RC), Tamási Dávid Marcell (MAFC)
Átlók: Bibók Balázs (VCA Amstetten NÖ, osztrák), Varga Péter (Kecskeméti RC)
Négyesütők: Horváth Kristóf (Lokomotiv Avia, bolgár), Kecskeméti Bálint (VCA Amstetten NÖ, osztrák), Péter Benedek (Greenplan-VRCK), Szalai Kristóf (Prestige Fitness PSE), Kispál Balázs (Prestige Fitness PSE)
Centerek: Ambrus Bence (UVC Holding Graz, osztrák), Cziczlavicz Dávid (Greenplan-VRCK), Boldizsár Péter (Fino Kaposvár), Kövessy Kristóf (Prestige Fitness PSE), Garan Bálint (Greenplan-VRCK)
Liberók: Kiss Máté (Greenplan-VRCK), Takács Milán (MÁV Előre Foxconn), Török Zsombor (Kecskeméti RC)
Szakmai stáb
Nagy Péter – szövetségi kapitány
Toronyai Miklós – másodedző
Deák Márk – másodedző
Dudás Tamás – erőnléti edző
Szerencsés Ádám – statisztikus
Barna Márton – masszőr
Lázár Patrik – masszőr
Takács Kinga – rehabilitáció
Hoffmann Péter – technikai vezető
Tamás Zoltán – csapatvezető