Ezüst Európa Liga: Magabiztos győzelem Izland ellen

Férfiválogatottunk magabiztos, 3:0-s győzelmet aratott Izland ellen Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban.

A torna nyitómérkőzésének első szettjében a mieink esélyt sem adtak az északiaknak. Ellentmondást nem tűrő játékkal húzták be az első szettet ifj. Nagy Péter játékosai. A második szett elején még tartották magukat az izlandiak, azonban itt is kinyílt az olló a végére és hasonlóan sima lett a játszma. A harmadikban aztán már igazán meg kellett küzdeni a győzelemért, hiszen 20:20-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor megrázta magát a hazai csapat és lezárta az összecsapást.

„Azt gondoltuk, hogy simán tudunk nyerni, ha úgy játszunk, ahogy tudunk. A harmadik szett végjátéka szorosabbra sikerült, mint amit szerettem volna, de így utólag – hogy megnyertük – örülök neki, mert a szenvedésen keresztül vezet az út a fejlődéshez. Kibírtam volna a szenvedés nélkül is, de ha már így alakult, az nagyon értékes lehet, mert vissza tud majd nyúlni minden fiatal játékos az igazán nehéz pillanatokban. Nem az volt a kérdés, hogy megnyerjük-e a találkozót, hanem az, hogy tudok-e mindenkit megfelelően szerepeltetni. Ez hellyel-közzel sikerült, de összességben örülök, hogy nyertünk” – mondta ifj. Nagy Péter szövetségi kapitány, Kiss Máté, a válogatott liberója pedig kissé döcögősnek nevezte a játékot.

Szombaton Izland és Georgia csap össze. A két nyeretlen csapat csatájában az első siker megszerzése a tét, amelyet mindkét csapat a zászlajára tűz. Ezt követően vasárnap 17 órától a mieink a kaukázusi ország válogatottjával csapnak össze.

Vasárnap hasonló színvonalra számítunk. Megbeszéltük a srácokkal az öltözőben, hogy minden csapatnak jár ugyanaz a tisztelet és energiabefektetés. Nekünk a felkészülésünket fogja szolgálni. Az talán még egy fokkal könnyebb meccs is lehet, de ahogy ez a mérkőzés is mutatta, meg tudjuk nehezíteni a saját dolgunkat” – vélekedett a magyar kapitány, míg Kiss Máté reméli, hogy rajtuk áll, a vasárnapi meccs kimenetele, ha még jobban tudnak játszani, még könnyebb dolguk lehet.

A hangulatról így nyilatkozott a Kazincbarcika liberója: „Nagyon jó ennyi ember előtt játszani, jó érzés, hogy ennyien kijöttek és támogatnak minket. Reméljük, hogy vasárnap még többen lesznek, mert nagyon nagy energiát tud adni, főleg egy hosszabb labdamenet után.” Gyere és Te is szurkolj a helyszínen a válogatottnak. Jegyeket már csak a helyszínen tudsz vásárolni.