Ezüst Európa Liga: első állomás – Baku, Azerbajdzsán

Június 13-15. között megkezdi szereplését férfiválogatottunk az Ezüst Európa Ligában. Az első torna helyszíne Azerbajdzsán fővárosa, Baku, az ellenfél pedig a házigazdák mellett Luxemburg lesz.

Az elmúlt hetekben a válogatott Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián edzőtáborozott. A mieink ezúttal nem a fővárosban készültek, ennek pedig a csapaton is látható jelei vannak: „Úgy érzem, hogy kellett ez a változás a csapatnak. Évek óta Budapesten készültünk, de most, ennek a fiatal csapatnak jót tettek ezek az új ingerek” – vélekedett a válogatott csapatkapitánya, Horváth Kristóf.

Május 29-én és 30-án a szerb U22-es válogatottal készült együtt a csapat. A közös felkészülés keretein belül két edzőmérkőzést is játszottak a felek, amely során egy győzelmet és egy vereséget jegyeztek a mieink.

Az edzőmeccsekkel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Az első mérkőzésen kikaptunk egy nagyon tehetséges szerb csapattól, de mindkét találkozót meg kellett volna nyernünk. Péntekre már kellő pontossággal játszottunk, sikerült orvosolni a hibákat. Jobban szerettem volna, ha a pénteki mérkőzés teljesítményét csütörtökön hozzuk, péntekre pedig még egy szintet feljebb lépjünk. Sokat tanulva az edzőmeccsekből még ezen a héten a legfontosabb dolgokat javítgattuk” – mondta ifj. Nagy Péter, szövetségi kapitány az edzőmérkőzésekről. Horváth Kristóf az első meccsen elkövetett sok hiba kijavítását, Kecskeméti Bálint pedig az összeszokottságban való előrelépést emelte ki a második összecsapással kapcsolatban.

Az Ezüst Európa Liga első, bakui tornáján Azerbajdzsán és Luxemburg lesz az ellenfél. „Mindkét ellenfelünk lendületes csapat, ezért a lehető legmagasabb szinten kell játszanunk, ha nyerni szeretnénk. De természetesen nyerni szeretnénk, a héten ennek a szellemében készültünk a lehető legmagasabb intenzitással” – emelte ki a szövetségi kapitány. Horváth Kristóf pedig ekképpen áll az előttük álló meccsekhez: „A hétvégén 100%-os formában kell lennünk ahhoz, hogy mindkét meccsen nyerni tudjunk. Meg tudom ígérni, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

Az Azerbajdzsánba utazó keret:
Keen Cameron (Rapid Bucaresti, román)
Tóth Kristóf (Prestige Fitness PSE)
Bibók Balázs (VCA Amstetten NÖ, osztrák)
Varga Péter (Kecskeméti RC)
Horváth Kristóf (Lokomotiv Avia, bolgár)
Kecskeméti Bálint (VCA Amstetten NÖ, osztrák)
Péter Benedek (GreenPlan-VRCK)
Szalai Kristóf (Prestige Fitness PSE)
Kispál Balázs (Prestige Fitness PSE)
Ambrus Bence (UVC Holding Graz, osztrák)
Cziczlavicz Dávid (GreenPlan-VRCK)
Boldizsár Péter (Fino Kaposvár)
Garan Bálint (GreenPlan-VRCK)
Kiss Máté (GreenPlan-VRCK)
Takács Milán (MÁV Előre Foxconn)

Az első tornán Varga Péter, a Kecskemét feladója lesz aki nem utazik, ugyanis a szóbeli érettségi vizsgájára készül.

A teljes Ezüst Európa Liga sorozattal kapcsolatban egyetértés volt a kapitány és a játékosok között, hogy a fő cél a döntőbe jutás. Ez pedig reális cél lehet, ha a csapat hozni tudja azt, amire képes.

Amennyiben személyesen is megnéznéd, mire képes Horváth Kristóf, Kecskeméti Bálint és a válogatott többi tagja, Kecskeméten megteheted! Június 20-22. között a Messzi István Sportcsarnokban lépnek pályára ifj. Nagy Péter tanítványai, Izland és Georgia ellen. Jegyeket ITT találsz.