A magyar férfi röplabda-válogatott nagyszerűen kezdte a mérkőzést, de a második játszmától átvette az irányítást a skandináv rivális.
Rekkenő hőségben, de mosolygósan és elszántan érkeztek meg Ifj. Nagy Péter tanítványai csütörtök délután a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokba. A tikkasztó meleg ellenére a lelátók is megteltek, a szurkolók fantasztikus hangulatot varázsoltak a csarnokba az Ezüst Európa Liga-sorozat két finalistájának.
A magyar férfiválogatott nem udvariaskodott sokáig: Horváth Kristófék rögtön beleálltak a mérkőzésbe, nem sokkal a kezdés után már 2-0 volt a házigazda előnye. A skandinávok visszazárkóztak ugyan és 15-14-ig fej-fej mellett haladtak a felek, a folytatásban fokozta a tempót és ellépett üldözőjétől a magyar csapat – hat pont is volt a különbség a hazaiak javára. Az első szettet végül magabiztosan, nagyon szép játékkal 25:21 arányban nyerte meg Nagy Péter együttese.
Az északi vendégek szemmel láthatóan nehezebben viselték a forróságot, mint a mieink, a játékmegszakítások során hideg vizes törülközőkkel és jéggel teli zacskókkal próbálták hűteni egymást. Ennek ellenére a második szettben már Gido Vermeulen együttese is megérkezett a mérkőzésbe. Bár akadtak szorosabb periódusai a játszmának, ezúttal a sárga-kékek koncentráltak jobban, és 25:20-ra hozták a szettet.
A svédek lendülete a harmadik játszmában sem tört meg, amíg a vendégeknek gyakorlatilag minden összejött, addig a vendéglátóknak szinte semmi. A hibákat könyörtelenül kihasználva 25:16-ra nyerték a szettet, és ezzel átvették a vezetést a mérkőzésen. A skandinávok ezt követően már nem is engedték ki a kezükből az irányítást és a meccset, így ők várhatják előnyből a párharc visszavágóját, melyet július 6-án, vasárnap rendeznek Umeában.
CEV Férfi Ezüst Európa Liga Döntő, 1. mérkőzés
Kecskemét, 2025. július 3
MAGYARORSZÁG – SVÉDORSZÁG 1-3 (25:21, 20:25, 16:25, 15:25)
Ifj. Nagy Péter (szövetségi kapitány): „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, működött az, amit elterveztünk és az első két játszmában sikerült is hozni a játékunkat. Ezt követően viszont elment az önbizalmunk, elsősorban négyes helyen nem ment úgy a fiúknak, ahogyan kellett volna, ezt pedig ki tudta használni ellenfelünk. Ha itt és a centertámadásokban tudunk javulni, akkor lehet keresnivalónk a visszavágón.”