Az Újpest női röplabdacsapata hazai pályán is legyőzte a svájci Schaffhausent a Challenge Kupában, így továbbjutott a következő körbe.
Az UTE női röplabdázói remek sikert arattak a múlt héten Svájcban a VC Kanti Schaffhausen otthonában a Challenge Kupában, majd a hétvégén a veretlenek csatáján a Békéscsabát is legyőzték, így lendületből, erővel telve várhatták a svájciak elleni visszavágót. Érezték ezt a szurkolók is, hogy végre hét év után újra nemzetközi meccset rendeztek Újpesten, meg is telt a csarnok már a bemelegítésre.
A lila-fehérek terve a kettős győzelemmel való továbbjutás volt, amely felé nagy lépést tettek az első szettben. A magyar csapat jól kezdte a találkozót, de a vendégek folyamatosan a sarkukban voltak, így csak egy-két pontos újpesti előny alakult ki. A tizenhatodik hazai pont után viszont beindult a henger, sorra jöttek a pontok, amelyekre nem volt válaszuk a svájciaknak, így az első játszmát az UTE nagyon magabiztos játékkal 25:17-re behúzta.
A második felvonásban is bekezdtek a lilák. Tamara Miljevics futószalagon szállította a pontokat, a vendégcsapatnak a fellángolásra sem maradt lehetősége. Sokat segített az újpestieknek a teltházas csarnok, igazi kupahangulat teremtettek a drukkerek, köztük sok fiatal szurkoló. A vendégek 12:4-es hazai vezetésnél időt kértek, de nem jött be a húzás, sorozatban hat újpesti pont érkezett. Az UTE nagyon összeszedetten játszott, a lányok keveset hibáztak, támadásban pedig minden sikerült Alejandro Altamirano csapatának. A vége kiütéses 25:12-es szettgyőzelem, és már 2:0 volt az állás.

A harmadik játszmában népünnepéjre készültek az újpesti szurkolók, de a svájciak úgy gondolták, még nincs itt a meccs vége. Már a szett kezdetétől magukhoz ragadták az előnyt, volt közte négy is a vendégeknek. Az újpestiek próbáltak zárkózni, de 20:20-ig csak szorosan a svájci ezüstérmes nyomában maradtak. Lora Szlavcseva ászával viszont már a liláknál volt a vezetést. A szettlabda mégis az idegek harcát ezúttal jobban bíró Kantié lett, amely 25:23-ra megnyerte a szettet és szépített.
A negyedik játszmában megmaradt a Schaffhausen lendülete. Rendre ők vezettek, igaz, csak egy-két ponttal. Az UTE viszont a szett közepén átvette a vezetést (16:14) és Melani Ambrosio, Diana Akopova és Miljevics vezérletével megtartotta az előnyt, a második mérkőzéslabdát pedig bebombázva 3:1-re nyert, így a svájci győzelmet itthon is megismételve kettős sikerrel jutott tovább.
NŐI RÖPLABDA
CEV CHALLENGE KUPA, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
UTE–VC Kanti Schaffhausen (svájci) 3:1 (17, 12, -23, 21)
Szilágyi utca. V: Zelev (bolgár), Terzsics (montenegrói)
UTE: Ambrosio 11, Szlavcseva 5, Akopova 17, Nacsa-Pekárik 6, Miljevics 17, Cruz 4. Csere: Pusztai, Nagy-Hegyesi (liberók), Avdyli 1, Piros, Jordanova 9. Vezetőedző: Alejandro Altamirano.
Schaffhausen: Cole 2, Palm 12, Milosic 7, Soerensen 13, Werkmeister 1, Hartig 13. Csere: Loffreda, Schnegg (liberók), Giroud 4, Herzog 1, Grysak. Vezetőedző: Nicki Neubauer.
Továbbjutott az UTE kettős győzelemmel.