Újabb megmérettetések előtt a korosztályos válogatottak

UP

Ahogy arról korábban beszámoltunk, négyből három korosztályos válogatottunk sikeresen vette az Európa-bajnoki selejtezők első körét, így készülhetnek az áprilisban esedékes második fordulóra. Kormos Mihály, a Magyar Röplabda Szövetség szakmai igazgatója az utanpotlassport.hu oldalnak latolgatta a csapatok esélyeit. Lapszemle.

Január elején rendezték az U18-as és az U20-as korosztályban a lányok és a fiúk Európa-bajnoki selejtezőinek első körét, és az U20-as fiú csapat kivételével mindegyik együttesünk kiharcolta a második fordulóba jutást. A nemrég megtartott sorsoláson kiderült, hogy mely válogatottak várnak korosztályos nemzeti együtteseinkre. Ennek fényében Kormos Mihály, a hazai szövetség szakmai igazgatója beszélt az esélyekről.

Az U18-as leány válogatott nagyszerű játékot bemutatva harmadik helyen zárta az első kvalifikációs tornát, így magabiztosan jutott a második körbe, melyet Olaszországban rendeznek. A házigazda olasz csapaton kívül a szlovákokkal és a koszovóiakkal került egy négyesbe a Horváth András vezette együttes. Kormos Mihály szerint a koszovóiakat kötelező legyőzni, a szlovákokkal – akik a mieinkhez hasonló játékerőt képviselnek – ki-ki meccset fogunk játszani. A szakmai igazgató szerint „Horváth András csapata rendkívül ígéretes játékosokból áll, s ezt már a tavalyi, részben hazai rendezésű Eb-n is bemutatták, tehát reálisan nézve, képes lehet kiharcolni a kijutást.

Az U20-as együttes ötödik helyen zárta a januári selejtezőtornát, ahol négy győzelem mellett mindössze egyszer szenvedett vereséget. Kőnig Gábor együttese Portugáliával, Norvégiával és Hollandiával került egy négyesbe, a torna házigazdája pedig Portugália lesz. Kormos Mihály szerint a norvég és a portugál csapat verhető, sőt a hollandok ellen is van keresnivalónk. „Ez kifejezetten kedvező sorsolás. Kijelenthető, hogy ebben a kvartettben nagy sansz adódott előttünk, hogy ott legyünk az Eb-n.” – tette hozzá.

A legnehezebb dolga kétségkívül a Bodonyi Ákos vezette U18-as fiú válogatottnak lesz, amely már azzal is nagyszerű eredményt ért el, hogy továbbjutott az első körből. A magyar csapat Lettországban játssza majd a második körös mérkőzéseit a házigazda Lettország, Törökország és Ausztria válogatottjaival. Kormos Mihály amondó, hogy ez egy kiegyenlített négyes, egyik csapat sem verhetetlen, és egy bravúros szerepléssel elcsípheti a második helyet a magyar együttes.

Forrás: utanpotlassport.hu