Leány U16: Kezdődik az Európa-bajnokság Koszovóban!

A magyar leány U16-os válogatott július 2. és 13. között Koszovó és Albánia által közösen rendezett Európa-bajnokságon vesz részt. 

A mieink már a januári első selejtezőkörben kiharcolták a kontinensbajnokságon való részvételt. A MEVZA-országok selejtezőit Zadarban, Horvátországban rendezték. Az első csoportkörben az izraelieket 3:0-ra, a szlovéneket 3:2-re, az osztrákokat pedig 3:0-ra győzték le König Gábor tanítványai. Az elődöntőben Csehország következett, itt 3:1-es sikert arattak a lányok, majd a fináléban a horvátokat győztük le döntő szettben.

A csapat már több hete együtt készült a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián, június 30-án pedig útnak is indultak Koszovó fővárosába, Pristinába. A magyar válogatott az Európa-bajnokságon sorrendben Szlovéniával, Montenegróval, Horvátországgal, Törökországgal, a házigazda Koszovóval, Görögországgal és Csehországgal játszik. A nyolccsapatos csoport első két helyezettje jut a tiranai négyes döntőbe.