Május 23. és 25. között Nyíregyházán rendezték a dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság I. osztály döntőjét. A korosztály bajnoka a BRSE-Fehér csapata lett, míg az ezüstérmet a Vasas Piros csapata, a bronzérmet pedig az SZRSE Narancs csapara hódította el.
Péntektől-vasárnapig hat csapat szállt harcba a győztesnek járó trófeáért. A házigazda Nyíregyháza mellett az SZRSE Narancs, a Vasas Piros és Kék csapata, a SZOSI és a BRSE-Fehér együttese feszültek egymásnak.
Pénteken két csoportban körmérkőzéseket vívtak egymással a csapatok, a csoportelsők az elődöntőbe jutottak, míg a csoportok második helyezettjei keresztjátékban harcolhatták ki a négy közé jutást. A szombati elődöntőben a Békéscsaba a házigazda Nyíregyházát 3-0-ra, a Vasas Piros csapata pedig a Szegedet 3-1-re győzte le.
A vasárnapot helyosztó nyitotta – az ötödik helyet a Szombathely szerezte meg az Vasas SC Kék U15 csapata ellen. Ezt követte a bronzmérkőzés, amelyen a SZRSE 3-0-ra győzött a Nyíregyháza ellen. A döntőben a Nagy Attila által irányított Békéscsaba gárdája a 3-2-es, döntő szettes sikert aratott a Vasas ellen, így a 2024/2025-ös kiírás bajnoka a BRSE-Fehér, az ezüstérmes pedig a Vasas SC U15 Piros együttese lett. A békéscsabaiak ezzel azt a bravúrt is magukénak tudhatják, hogy mindhárom leány korosztályban (U15, U17, U20) elhódították az utánpótlás bajnoki címet.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság I. Osztály – Döntő
EREDMÉNYEK
2025. május 23., péntek
SZRSE Narancs – Nyíregyháza 2-3
SZOSI A – Vasas SC Kék U15 1-3
Vasas SC Piros U15 – SZRSE Narancs 3-2
BRSE-Fehér – SZOSI A 3-0
Nyíregyháza – Vasas SC Piros U15 1-3
Vasas SC Kék U15 – BRSE-Fehér 0-3
2025. május 24., szombat
Nyíregyháza – SZOSI A 3-1 (keresztjáték)
Vasas SC Kék U15 – SZRSE Narancs 0-3 (keresztjáték)
BRSE-Fehér – Nyíregyháza 3-0 (elődöntő)
Vasas SC Piros U15 – SZRSE Narancs 3-1 (elődöntő)
2025. május 25., vasárnap
5. helyért: SZOSI A – Vasas SC Kék U15 3-0
3. helyért: Nyíregyháza – SZRSE Narancs 0-3
1. helyért: BRSE-Fehér – Vasas SC Piros U15 3-2
VÉGEREDMÉNY
1. BRSE-Fehér
2. Vasas SC Piros U15
3. SZRSE Narancs
4. Nyíregyháza
5. SZOSI A
6. Vasas SC Kék U15
KÜLÖNDÍJASOK
Legértékesebb játékos (MVP): Matvon Anna (BRSE-Fehér)
Legjobb feladó: Indra Sára (Vasas SC Piros U15)
Legjobb támadó: Czakó Szofi (SZRSE Narancs)
Legjobb center: Ilonka-Kalla Sára (BRSE-Fehér)