Az év legjobbjai 2023 – Az utánpótlás teremröplabdázók között Berkó Liliána és Varga Péter a díjazott!

UP

Az alábbi cikkben sportágunk idei legjobbjai közül az utánpótlás női és férfi kategória győzteseit ismertetjük. A két díjazott: Berkó Liliána és Varga Péter.

Akárcsak tavaly, 2023-ban is Berkó Liliána lett az év utánpótlás teremröplabdázója a hölgyeknél. A feladó még az MTK U20-as együttesének csapatkapitányaként nyert országos bajnokságot májusban, majd nyáron az Extraligában szereplő Szent Benedek RA gárdájához igazolt, ahol folyamatos játéklehetőséget kap. Az idei év azért is emlékezetes számára, mert a felnőtt válogatottba is meghívót kapott, mi több, az Európa-bajnoki keretbe is bekerült és pályára is lépett a magyar csapat genti Eb-csoportmeccsein. Bízunk a fiatal tehetség további fejlődésében, díjához pedig szívből gratulálunk!

Varga Péter szenzációs évet produkált: a 18 éves feladó-átló májusban országos bajnokságot nyert a KESI Röplabda Akadémia csapatával az U20-as korosztályban, de emellett már a Kecskemét Extraligában szereplő együttesében is megmutatta tudását, sőt az Európa Liga-ezüstérmes felnőtt válogatottban is pályára léphetett. Varga rengeteget fejlődött az utóbbi időszakban, amit jól mutat az őszi szezonban nyújtott teljesítménye is, hisz 213 pontjával immár a magyar élvonal legeredményesebbjei közé tartozik! A nagy jövő előtt álló fiatalnak szívből gratulálunk a díjához és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is!