U21-es ob: az UTE, az MTK, a Szolnok és a MÁV Előre már elődöntős

Teremröplabda, UP

A csoportküzdelmekkel megkezdődött a leány és a fiú U21-es döntő Újpesten, illetve Kazincbarcikán. Előbbi helyszínen a házigazda UTE és az MTK, utóbbin a Szolnok és a MÁV Előre nyerte meg a csoportküzdelmeket és biztosította helyét az elődöntőben.

 

A lányoknál az újpesti nyitótalálkozón a Gödöllő három szettben nyert a felforgatott összeállításban szereplő, címvédő Békéscsaba ellen. Mindhárom játszmában csak az elején volt szoros az eredmény, a végjátékban mindig sebességet tudott váltani a GRC, és hozta magabiztosan a mérkőzést.

Ezután következett az UTE-Vasas derbi. A lila-fehér együttes négy szettben nyert, többek között Manninger Luca 22, valamint Kis Dorottya 16 pontjának köszönhetően.

A nap harmadik meccsén a torna legnagyobb favoritja is megkezdte szereplését, és az eredmény alapján mondhatnánk is, hogy igazolta az MTK a papírformát, azonban, ha valaki látta a meccset, akkor már más erről a véleménye. A BRSE nagyon lelkesen és harcosan játszott, nagy küzdelemre késztette fővárosi ellenfelét.

A negyedik találkozón az UTE a feladóját nélkülöző MÁV Előrét simán legyőzte 3:0, így megnyerte a B-csoportot, majd egyből utána ugyanezt az MTK is megtette, miután a gödöllőieket is három játszmában múlta felül. Utóbbiak csak a harmadik játszmában tudták felvenni a lépést a fővárosiakkal. A nap utolsó meccsét a Vasas és a MÁV Előre játszotta, és bár ez is 3:0-val ért véget, a vesztes fehérváriak mindhárom szettben megszorongatták a piros-kékeket.

Női U21-es bajnokság, döntő (Újpest)
Szombati eredmények, A-csoport:
Békéscsabai RSE – Gödöllői RC 0:3 (-19, -16, -17)
MTK Budapest – Békéscsabai RSE 3:0 (20, 23, 19)
Gödöllői RC – MTK Budapest 0:3 (-9, -19, -21)
A csoport végeredménye: 1. MTK 4 pont (6:0), 2. Gödöllő 3 pont (3:3), 3. BRSE 2 pont (0:6)

B-csoport:
UTE U21 – Vasas SC 3:1 (25, 19, -20, 15)
MÁV Előre Akadémia – UTE U21 0:3 (-9, -15, -18)
Vasas SC – MÁV Előre Akadémia 3:0 (22, 24, 22)
A csoport végeredménye: 1. UTE 4 pont (6:1), 2. Vasas 3 pont (4:3), 3. MÁV Előre 2 pont (0:6).

A további program:
Június 5., vasárnap
10:00 Gödöllő – MÁV Előre (keresztjáték)
12:00 Vasas – Békéscsaba (keresztjáték)
17:00 UTE – Gödöllő/MÁV Előre (elődöntő)
19:00 MTK – Vasas/Békéscsaba (elődöntő)

Június 6., hétfő
11:00 5. helyért
13:00 3. helyért
15:00 1. helyért

 

A Szolnoki SPC gyors sikerével indult a férfi U21-es döntő, az alföldiek a rivális Kecskeméti RC-t győzték le némi meglepetésre simán, három játszmában. A folytatásban ismét meglepetéseredmény született, hiszen a házigazda Vegyész RC Kazincbarcika az elvesztett első játszmát követően végül 3:1 arányban két vállra fektette a címvédő DSE Röplabda Akadémiát – habár ekkor a dunaújvárosiak még két alapemberükkel nem számolhattak.

Az A-csoport második meccsén már alaposan megizzadt a Szolnok, végül azonban sikerült a Pénzügyőr SE-t is felülmúlnia, az ötszettes sikerének köszönhetően pedig a csoportja élén zárt. A Vegyész amilyen jól játszott az első meccsén, annyira gyengén teljesített a másodikon, a MÁV Előre Akadémia sima 3:0-val indította a napját.

A Kecskemét és a PSE összecsapásából előbbi jött ki jobban (3:1), igaz mind a két vezetőedző cserélgetett bátran, így előbbi lett a második az A-csoportban, utóbbi pedig a harmadik. A nap utolsó összecsapása 22 óra után ért véget, nem is akármilyen összecsapást és színvonalat hozott a DSE és a MÁV Előre derbije. Ezúttal már Kecskeméti Bálint is ott volt a Duna-partiaknál, de a rangadót a székesfehérváriak húzták be öt szettben, aminek köszönhetően megnyerték a B-csoportot a Vegyész a DSE előtt.

A fiú U21-es bajnoki döntő (Kazincbarcika)
Szombati eredmények, A-csoport:
Szolnoki SPC – Kecskeméti RC 3:0 (23, 12, 22)
Pénzügyőr SE – Szolnoki SPC 2:3 (-25, 21, 16, -16, -11)
Kecskeméti RC – Pénzügyőr SE 3:1 (12, -22, 16, 18)
A csoport végeredménye: 1. Szolnok 4 pont (6:2), 2. Kecskemét 3 pont (3:4), 3. Pénzügyőr 2 pont (3:6)

B-csoport:
Vegyész RC Kazincbarcika – DSE Röplabda Akadémia 3:1 (-17, 21, 20, 16)
MÁV Előre Akadémia – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (18, 16, 13)
DSE Röplabda Akadémia – MÁV Előre Akadémia 2:3 (-14, 24, 22, -26, -10)
A csoport végeredménye: 1. MÁV Előre 4 pont (6:2), 2. VRCK 3 pont (3:4), 3. DSE 2 pont (3:6)

Június 5., vasárnap
10:00 Kecskemét – DSE RA (keresztjáték)
12:00 VRCK – Pénzügyőr (keresztjáték)
17:00 MÁV Előre – Kecskemét/DSE RA (elődöntő)
19:00 Szolnok – VRCK/Pénzügyőr (elődöntő)

Június 6., hétfő
11:00 5. helyért
13:00 3. helyért
15:00 1. helyért

Az országos döntő összes mérkőzését élőben közvetíti a www.hunvolley.tv.