U19-es vb: a 3. helyen végzett csoportjában a magyar csapat

Teremröplabda, UP

Utolsó csoportmérkőzését is lejátszotta a magyar válogatott a leány U19-es világbajnokságon. Ezúttal Argentína volt a mieink ellenfele, s a találkozó tétje a második hely volt. A dél-amerikai csapat az első játszmában győzni tudott, ám a mieink megint egyenlítettek kétszettes hátrányból. Az ötödik szettben azonban ezúttal a rivális akarata érvényesült. A mieink így a csoport harmadik helyén végeztek és hétfőn 18 órától Bulgáriával mérkőznek majd a nyolc közé kerülésért.

 

Leány U19-es világbajnokság, csoportkör, 5. forduló (Szeged):
Magyarország – Argentína 2:3 (–20, –20, 22, 15, –5)
Szeged, 1000 néző. V: Akdemir (török), Ahmad (kuvaiti).
MAGYARORSZÁG: Vértes 1, Jámbor 8, Fekete F. 2, Tarr 4, Botyánszki 10, Nagy S. 9. Csere: Baksa (liberó), Tóth S. 5, Erőss 14, Gergácz 6, Radnai Luca 6. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.
Edzői értékelés
Kőnig Gábor:
– Reménykedtem benne, hogy másodszor is sikerül fordítani és úgy gondolom, hogy ezzel a talpra állással mi voltunk lélektani fölényben, de aztán, hogy a döntő szett nem sikerült néhány dolog, sajnos eléggé szétestünk. Ezeket a szituációkat kell majd gyakorolni, hogy máskor ne legyen ilyen problémánk. Hétfőn Bulgáriával játszunk és azt megígérhetem, hogy ott is küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig…

 

Remekül kezdtek a mieink, akik 4:1-re is elhúztak, de 5:5-nél már egyenlő volt az állás. Ezután egy darabig fej fej mellett haladt a két csapat, de sajnos a szombatihoz hasonlóan ezúttal is sok hiba csúszott a játékunkba, és tízhez érve elkezdtek meglépni a dél-amerikaiak. Kőnig Gábor időkérése után sem változott a helyzet, végül 16:10-nél sikerült félbeszakítani a sorozatukat. Sajnos a különbséget azonban nem sikerült érdemben csökkenteni, így a végén öt szettlabdája volt riválisunknak, amelyből a másodikat sikerült értékesíteniük (20:25).

Sajnos a lendületük kitartott a második szett elején, ezért Kőnig Gábor előbb feladót cserélt, majd 2:6-nál időt is kért, de így sem sikerült elkapni a fonalat, s amikor az argentinok 14-hez értek, már 10 volt a különbség. Ezt követően ugyan sikerült felzárkózni három pontra is, de már túl kevés volt hátra a játszmából, így nem sikerült ledolgozni teljesen a különbséget, s végül megint 20 pontig jutottak (20:25).

A harmadik felvonás sajnos hasonlóan kezdődött, mint a második: az argentinok meg sem álltak 5:0-ig, de ekkor legalább időben ébredtünk, s gyorsan sikerült ledolgozni a hátrányt. 10:10 után pedig egy rossz érintésnek köszönhetően már a vezetést is átvettük, amire egy időkérés volt a válasz. Ezek után fej fej mellett haladt a két csapat, de rendre a mieink vezettek. Hatalmas küzdelem zajlott a pályán a végjátékig, 22:21 után aztán Tóth Sára ászával sikerült kettővel is meglépni. Jött is az argentin időkérés és a szépítés, de aztán nyitást rontottak, így két játszmalabdája is volt a mieinknek, s már az elsőt sikerült kihasználni Erőss Mirtill óriási bombájával (25:22).

A negyedik játszmára is megmaradt a lendület, s most mi kezdtünk 5:0-val, Radnai Luca nyitássorozatának köszönhetően. Sajnos az időkérés jót tett az argentinoknak, akik villámgyorsan visszazárkóztak, de az előny nálunk maradt, sőt 9:9 után sorozatban négy pontot szerezve megint sikerült meglépni. Ezúttal az időkérés sem segített és 17:11-nél már eldőlni látszott a szett sorsa. Bár ezután gyorsan két pontot szereztek az argentinok, de ezzel el is lőtték a puskaport és a végén kilenc szettlabdából Radnai blokkjával már az elsőt sikerült kihasználni (25:15), így jöhetett megint az ötödik szett.

Erre viszont összekapták magukat a dél-amerikaiak, így 4:4-ig fej fej mellett haladt a két csapat. Ekkor viszont érezhetően elfáradtak a mieink, egymás után három pontot is kaptak, úgyhogy szükség volt Kőnig Gábor időkérésére, de így is 4:8-nál cseréltek térfelet a csapatok. Sajnos nem sikerült kikerülni a gödörből, így kilenc meccslabdája volt a vendégeknek, amit egyből ki is használtak (5:15). Csapatunk azonban így is minden dicséretet megérdemel, hiszen ezúttal is hatalmasat küzdött.

A mieink hétfőn 18 órától Bulgáriával találkoznak a nyolcaddöntőben.

 

Kína–Egyiptom 3:0 (11, 18, 14)
Ezúttal sem okozott problémát a kínai válogatottnak a soros ellenfele legyőzése. Az egyiptomiak a második szettben mutatták a legnagyobb ellenállást, amikor 18 pontot szereztek. Ezzel matematikailag is eldőlt, hogy a mieink nem végezhetnek a harmadik helynél rosszabb helyen a csoportban, míg az ázsiaiak magabiztosan végeztek az első helyen, így Thaiföld lesz az ellenfelük a nyolc közé kerülésért.

Chile–Kamerun 3:1 (–20, 19, 17, 15)
Utolsóként a két sereghajtó csapott össze a csoportban. Az elején az afrikaiak alaposan meglepték a dél-amerikaiakat és be is húzták az első játszmát, de ezt követően már a chileiek irányították a játékot és meg is fordították a meccset. Viszont így a kameruniak sem fognak úgy hazautazni, hogy nem nyertek szettet.

A csoport végeredménye: 1. Kína 5 győzelem/5 mérkőzés, 15 pont (15:0 szettarány), 2. Argentína 4/5, 11 (12:5), 3. MAGYARORSZÁG 3/5, 8 (11:8), 4. Egyiptom 2/5, 7 (8:9), 5. Chile 1/5, 3 (3:13), 6. Kamerun 0/5, 0 (1:15)

A C-csoport rangadóján Olaszország 3:1-re nyert Brazília ellen, s ezzel meg is szerezte az első helyet, míg a másodikak a bolgárok, a harmadikak a brazilok lettek. A negyedik helyen a Kanadát 3:1-re legyőző Thaiföld végzett, míg előbbiek és a Bulgáriától 3:0-s vereséget szenvedő Peru az alsóházban folytatja.

A hétfői nyolcaddöntő párosítása:
Magyarország–Bulgária (18 órától)
Argentína–Brazília
Kína–Thaiföld
Olaszország–Egyiptom
Alsóház:
Peru–Kamerun
Chile–Kanada

 

Jegyek ITT:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/fivb-girls-u19-world-championship-szeged-pick-arena-616492/event.html