U17-es Eb: a szettgyőzelem a törökök ellen sem maradt el

Teremröplabda, UP

Törökország ellen játszotta utolsó – sajnos tét nélküli – Európa-bajnoki mérkőzését leány U17-es válogatottunk. A mieink a selejtezőben is egy csoportban voltak mai ellenfelükkel, s akkor három játszmában kaptak ki Törökországban. Most a mieinknek sikerült szettet nyerniük (ahogyan az összes többi meccsen is), s emelt fővel és a 10. hellyel búcsúzhattak a kontinenstornától.

 

Az Eb negyedik játéknapja után sajnos eldőlt, hogy a mieink a finnek elleni győzelem ellenére sem juthatnak már tovább a csoportjukból. Mint utóbb kiderült, ez a lengyelek elleni találkozón múlt, amelyet akár 3:1-re meg is nyerhettek volna hiszen az első játszmában 19:14-ről, a negyedikben pedig 20:11-ről veszítettek.

Nos, a záró találkozó nem kezdődött túl jól a mieink számára, hiszen 1:5-nél Kőnig Gábor időt is kért. Ez szerencsére használt, mert a lányok összeszedték magukat és nem nőtt tovább a különbség. Sőt, 15:13-nél a törököknek kellett időt kérnie, ez viszont nekik használt, mert innentől kezdve a mieink már csak négy pontot értek el a játszmában (17:25).

Azt már megszokhattuk ezen az Eb-n, hogy a második játszmát a mieink kezdik jobban, s az első három meccsen meg is nyerték (csak a finnek ellen nem sikerült, ott viszont a meccset hozták). Most is vezettek az elején 8:2-re – ekkor már egyébként Fekete Ramóna osztogatta a labdákat –, s bár a törökök többször is visszazárkóztak három pontra, de 14:8-nál megint hat volt a mieink javára, sőt volt 18:11 is, de hát adott már le nagyobb előnyt is a magyar csapat ezen az Eb-n, szóval azért volt miért izgulni még. Fel is jöttek a törökök 19:15-re, de aztán egy időkérés helyre tette a csapatot és 24:18-nál hat szettlabdája is volt a mieinknek, amelyből a harmadikat bombázta be kegyetlenül Erőss Mirtill (25:20).

A szettgyőzelem tehát ezen a meccsen is összejött, akárcsak az összes többin (ez egyébként csak az olaszoknak, a szlovénoknak és a szerbeknek sikerült eddig az Eb-n). A harmadik játszma elején is tudtuk tartani a lépést a törökökkel, de aztán a szett közepén – ezúttal Kőnig Gábor időkérése sem hatott – jött egy 9 pontos sorozat és sikerült ellépniük tizenkettővel. Ez gyakorlatilag el is döntötte a játszma sorsát és – tegyük hozzá, hogy ekkor már zömében a cserejátékosaink voltak a pályán – a végén még annak is örülnünk kellett, hogy sikerült elérni a tíz pontot (10:25).

A törököknek győzniük kellett az elődöntőbe kerüléshez, és bele is kezdtek, de a mieink nem hagyták magukat és 9-nél egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. 13:13-ig fej fej mellett haladt a két csapat, de ekkor sikerült a törököknek megint ellépnie hárommal és ezután sajnos már nem volt visszaút: összesen hat pontot szereztek még a mieink (három meccslabdát is hárítva), de mindent egybevetve így is emelt fővel búcsúzhattak az Eb-től (19:25).

 

Leány U17-es Európa-bajnokság (Csehország), II. csoport, 5. forduló:
Magyarország – Törökország 1:3 (–17, 20, –10, –19)
Prostejov, 100 néző. V: Moula (görög), Vanaveski (észt).
MAGYARORSZÁG: Jámbor 8, Fekete F. 7, Erőss 6, Botyánszki 8, Nagy S. 13, Tóth S. 1. Csere: Nagy-Hegyesi, Gergácz (liberók), Tuska 1, Fekete R. 2, Gajdács, Vértes, Kállai 2, Báder 2. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.
TÖROKORSZÁG: Yilmaz 8, Eroguz 9, Mumcular 15, Kuyan 13, Kacmaz 14, Olcay. Csere: Hürriyet (liberó), Boztepe 5, Devrim 7. Szövetségi edző: Rasit Berk Inanc.