A Párizs ütőjátékosaként olimpiai bajnokok társaságában került az idény álomcsapatába, míg a török Galatasaray együttesével CEV Kupa-döntőt játszhatott Gergye Roland, aki büszke a német és a magyar bajnoki aranyérmeire, valamint legújabb sikerére, a Román Szuperkupa megnyerésére is, amelyet az Arcada Galati csapatával ért el pár hete. Ennek apropóján kérdeztük őt, de a beszélgetés során sok más témát is érintettünk.
– Hogy jött számodra a romániai lehetőség, és hogy érzed magad új csapatodnál?
– Az előző idényt még a lengyel élvonalban kezdtem, de sajnos a téli időszakban a klubnál felmerült anyagi gondok miatt, a csapat külföldi játékosaival a távozás mellett döntöttünk. Már ekkor bejelentkezett értem a román Arcada Galati, hogy fejezzem be náluk a szezont, de akkor még arra a rövid három hónapos időszakra az Egyesült Arab Emírségek mellett döntöttem. Sőt, maradtam is volna az Al Nasr együttesénél, mert jól éreztem ott magam, de sajnos a klub tulajdonosa elhunyt, s az utód már kevésbé lelkesedett a röplabdáért. Váltanom kellett, de már szorított az idő, ráadásul ekkorra már a legjobb európai ajánlataimat visszamondtam, az Arcada Galati viszont nagyon kitartó volt, éreztem rajtuk, hogy tényleg akarnak, és sikerült egy elég jó szerződést kötni, így kerültem a román bajnokhoz.
– Rögtön egy nagy sikerrel nyitottatok. Mekkora szereped volt benne?
– Valóban, az előző hónap végén kezdtük a tétmeccsek sorát a Román Szuperkupa döntővel, amelyet megnyert a csapat a Román Kupa-győztes Craiova ellen. Végig nagyon jó játékkal uraltuk a meccset, teljesen betartva az előre megbeszélt taktikát, és egy határozott 3:0 arányú győzelemmel sikerült a klub történetében harmadszorra megnyerni a Szuperkupát! A három játszma alatt 16 ponttal járultam hozzá a sikerhez, amit csak a világbajnoki aranyérmes átlónk tudott felülmúlni, ő 17 pontot csinált. Örülök neki, hogy sokat hozzá tudtam tenni a kupaaranyhoz.
– Mik a további céljaid ebben a szezonban?
– Egyrészt, Románián belül elhozni minden trófeát és aranyérmet, ami persze nem lesz egyszerű, mert egyértelműen nőtt a bajnokság színvonala, több jelentős anyagi háttérrel rendelkező férfi klub szerepel most az élvonalban, de a célok eléréséhez az első lépést sikeresen megtettük a Szuperkupával. Nemzetközi szinten pedig szeretnénk a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülni, amihez két selejtezőtornát kellene sikeresen megugrani.
– Megkerülhetetlen kérdés a válogatott. Mennyire lebeg ott a céljaid között a nemzeti csapatba való visszakerülés? Hogy érzed, mi kell ahhoz, hogy újra a címeres mezben játszhass?
– Sosem mondtam nemet vagy fordítottam hátat a válogatottnak, és most is terveim között szerepel, hogy újra felhúzhassam a nemzeti csapat mezét, amennyiben persze szükség van rám. Jelenleg és a következő egy-két évben viszont nem látok olyan opciót, hogy ez bekövetkezzen. Mindenesetre én teszem a dolgom, lassan tíz éve játszom már nemzetközi szinten is elismert csapatokban, és igyekszem a tudásom legjavát nyújtani, aztán ki tudja, lehet, hogy változik majd a helyzet.
– Ha már nemzetközi porond, hol érezted magad eddig a legjobban légiósként?
– Tény, hogy elég sok liga légkörét, színvonalát sikerült megtapasztalnom, aminek nagyon örülök. Ha választanom kellene, akkor a francia Paris Volley és a török Galatasaray alakulata volt számomra a csúcs. Párizsban két szezont is töltöttem, maga a város is csodálatos volt és a bajnokság is nagyon magas színvonalú. Szuperkupa döntőt játszottunk ott is, de sajnos egy nagyon szoros – 3:2-es, ötödik játszma 16-14 – vereséget szenvedtünk. A bajnokságban pedig bronzéremig jutottunk, ami meg azért keserű kicsit, mert megvolt minden lehetőségünk, hogy a döntőben játszhassunk. Bajnokok Ligájában is szerepeltünk a csapattal, és szerencsére a jó egyéni teljesítmények sem maradtak el. Mindkét francia bajnoki idényem végén a két legjobb szélső ütő egyike voltam a statisztika szerint, még az álomcsapatba is bekerültem, olimpiai bajnokok társaságában.
Párizs mellett Törökországról is nagyon jó emlékeim vannak. Török Kupa-döntőt játszottunk, és még ennél is maradandóbb volt a CEV Kupa-döntő az olasz Trentino csapata ellen. Mindkettőt elvesztettük ugyan, de az odáig vezető úton nagy győzelmeket arattunk, így mindkét ezüstéremre büszke vagyok a mai napig.
– A családod hogy bírja a sok utazást?
– A család már hozzászokott a sok kint töltött év alatt az utazáshoz, és ahhoz is, hogy az év jelentős részében sajnos nem vagyunk otthon. Feleségem is jön velem mindig, már a külföldi karrierem elejétől, sőt a kutyánk Ruszty is élvezi már ezt az életstílust.
– Visszatekintve az eddigi karrieredre, mennyire tudtad kihozni belőle a maximumot?
– Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a lehető legjobban szerepeljek, bárhol is játszottam. Volt, amikor nem állt mellém a szerencse: gondolok itt a sok lejátszott döntőre, amik végződhettek volna másképp is, de sok siker is társult már a karrieremhez. Többek között kétszeres Német Kupa-győztesnek és egyszeres német bajnoknak mondhatom magam, emellett a már említett ezüstérmeimre is büszke vagyok, akárcsak a mostani Román Szuperkupa aranyra, és persze ott vannak még az otthon szerzett címek, a három magyar bajnoki elsőség és a három Magyar Kupa-győzelem is. Szerintem elégedett lehetek a jelenlegi mutatóimmal és remélem a következő jó pár évben még gyarapodik az érmek száma.
– Kaposvári nevelésű vagy. Láthatjuk még esetleg valamikor Gergye Rolandot Fino-mezben röplabdázni?
– Ahogy szokták mondani, egyszer mindennek eljön az ideje, és ha hazai röplabda, akkor nálam a Kaposvár elsőbbséget élvez természetesen. De, ez még egyenlőre nincs a rövidtávú terveim között…