Németh Anett parádézott a Bundesligában!

Teremröplabda

A Potsdam magyar légiósa szenzációs játékkal és 21 ponttal segítette hozzá csapatát a Vilsbiburg elleni 3:2-es győzelemhez.

A német bajnokság legutóbbi fordulójában nagyott kellett küzdeniük a potsdamiaknak, hiszen az első két játszmát elveszítették a tabellán náluk hátrébb álló ellenfelükkel szemben. A folytatásban aztán, Németh Anett vezérletével, magára talált a házigazda, és egyenlített, majd a döntő játszmát 15:10-re nyerve meg is fordította a találkozót.

Németh Anett, aki 21 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosaként zárta a mérkőzést, így értékelte a találkozót:

„Tudtuk, hogy nehéz meccsre kell számítanunk a Vilsbiburg ellen, hiszen egy kellemetlen ellenfél, sok jó játékossal. Sajnos nekünk nélkülöznünk kellett ezen a meccsen a csapatkapitányunkat, míg az ő csapatkapitányuk visszatért őszi sérüléséből, így várható volt a szoros eredmény. Az első két szettben akadozott a játékunk es hosszabb hullámvölgyeink voltak, amit ki is használt az ellenfel. A harmadik játszmától kezdve viszont már sokkal koncentráltabbak voltunk, ez segített abban, hogy átvegyük az irányítást és megfordítsuk a meccset.”

A Potsdam jelenleg az ötödik helyen áll a Bundesligában, de csupán 13 mérkőzést játszott, a vesztett pontokat tekintve csak a Stuttgart és a Dresden áll jobban Németh Anett együttesénél, amely szerdán az Aachen csapatát fogadja a német bajnokságban.