Nagy lépés az államilag akkreditált akadémia irányába Békéscsabán

Klub - hazai, Teremröplabda

Partnerségi szerződést kötött szerdán a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, valamint szorosabbra fűzte az együttműködés szálait a Gál Ferenc Egyetem, a Kodolányi János Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, illetve a BRSE. Az együttműködés célja a Békés vármegyei sporttudományi oktatás, képzés ügyének előmozdítása, a minőségi utánpótlás-nevelés segítése, valamint a vármegyében elérhető felsőoktatási képzési, -továbbképzési kínálat bővítése.

– Egyedülálló az, hogy egy sportszervezet kössön együttműködési megállapodást a kormányhivatallal, valamint három felsőoktatási intézménnyel – hívta fel a figyelmet Baran Ádám. A BRSE elnöke kifejtette: eddig négy jelentős mérföldkő volt a klub életében. Az első, amikor 2000-ben újraszerveződött a városban a röplabdázás és megalakult a BRSE. A második, amikor 2010-ben új menedzsment vette át az egyesület irányítását, s gondos munkával el kezdte írni a klub új sikertörténetét és ez 5 bajnoki címet jelentett zsinórban. A harmadik, amikor a bajnoki és kupagyőzelmek birtokában a BRSE megmutatta, hogy érdemes kilépni a nemzetközi porondra is. A negyedik mérföldkő az volt, amikor ezen eredmények elismeréseként – állami támogatással – sikerült létrehozni egy európai szinten is egyedülálló utánpótlásképző központot, s letették a Békéscsabai Röplabda Akadémia alapjait. Hozzátette: az együttműködési megállapodások megkötésével egy nagyon fontos lépést tettek az újabb mérföldkő eléréséhez, ami nem más, mint hogy módszertani központ és államilag akkreditált akadémia működjön Békéscsabán.

– A Magyar Röplabda Szövetség teljes mértékben azonosul azzal a kormányzati célkitűzéssel, hogy a sport nemzetstratégiai fontosságú. A békéscsabai röplabda műhelyben értéket teremtenek. Az akadémiák elsődleges feladata az, hogy kiválóságokat, a jövő válogatott sportolóit, példaképeket neveljenek – ezt már dr. Bögöly Gyula, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke mondta, aki személyesen vett részt az együttműködési megállapodás aláírásán.

– A kormányhivatal és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület (BRSE) alapértékei hasonlóak: akarjuk a sikert! Magyarország történelmét Békés vármegyében is írják, a jövő nemzeti csapata itt van. A kormányhivatal tudományos tanácsán belül létrehozzuk a sporttudományi szekciót – jelentette be dr. Takács Árpád Békés vármegye főispánja.

A partnerségi szerződést elsőként dr. Takács Árpád és Baran Ádám látta el kézjegyével. Az egyetemek és a BRSE közötti együttműködési megállapodást Baran Ádám, dr. Sipos Virág Katalin, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusának főigazgató-helyettese, prof. dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora, illetve dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem megbízott rektora írta alá.

További részletek, nyilatkozatok ITT:

https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/bekes/megye/hirek/hir/sikerre-szovetkezett-kormanyhivatal-es-brse

https://brse.hu/2023/10/19/ujabb-merfoldko-a-brse-torteneteben/