A Fatum Nyíregyháza 3:2-re nyert a Veszprém otthonában a TippmixPro Női Extraliga legutóbbi fordulójában.
Két nyeretlen csapat találkozott vasárnap délután Nemesvámoson, ahol az újonc VESC vendége a FATUM Nyíregyháza volt. Az biztos volt, hogy az egyik csapat rossz sorozata megszakad, erre pedig az első szettben a vendégeknek volt jobb esélyük. Miután 9:0-ra elhúztak, a veszprémiek akkor szerezték az első pontjaikat. Ez a kezdés nagyban befolyásolta a folytatást, a nyírségieké lett az első játszma. (17:25)
A második felvonásban nem ragadt be a hazai csapat, sőt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, két pontnál nagyobb különbség szinte alig alakult ki a szett során. A hajrában 21:20-as hazai vezetésnél a Fatum két játszmalabdához jutott, de a veszprémieknél Tarr Hajnalka remekelt, vezérletével pedig a VESC fordított és lezárta a játszmát. (26:24)
A harmadik szett elején azonnal magához ragadta a kezdeményezést és egyúttal az előnyt is a Nyíregyháza, amely 17:16 magabiztosan vezetett, de a veszprémiek egyenlítettek, sőt szettlabdához is jutottak, amelyet végül Beatriz Smith blokkjával értékesítettek, így már 2:1-re vezettek.
A VESC nagyon közel járt az első győzelméhez, amely a negyedik szettben viszont nem lett meg. A Nyíregyháza nagyon felszívta magát, a meccsen 15 pontig jutó Pampuch Gréta, a 18 ponttal záró Luna De Mango és a 22 pontot szerző Godó Panna vezérletével már a szett közepén 13 pontot előnyt harcoltak ki (18:5), és azt nagyon magabiztosan meg is őrizék. (11:25). Következhetett a mindent eldöntő játszma! Ebben is a nyíregyháziak akarata érvényesült, igaz az elején még 2:1-re a VESC vezetett. Ezután viszont minden összejött a nyírségieknek, akik végig domináltak és 15:11-re behúzták a döntő játszmát, így a mérkőzést is 3:2-re. A Fatumnak ezzel megszületett az első sikere a szezonban, és bár a Veszprém is közel járt, végül meg kellett elégedniük az egy ponttal.
TIPPMIXPRO NŐI EXTRALIGA
VESZPRÉMI ESC–FATUM NYÍREGYHÁZA 2:3 (–17, 24, 23, –11, –11)
Nemesvámos, 130 néző. V: Adler, Szarka
VESZPRÉM: Kiss E. 4, Spándli 3, Davis 15, Bajnóczi 5, Smith 13, Tarr 14. Csere: Bődi (liberó), Altorjay 6, Turcsányi, Molnár F. Vezetőedző: Mészáros Péter.
FATUM: Lászlop 10, Piószegi 4, Godó 22, De Mango 18, Matos 1, Pampuch 15. Csere: Tóth F. (liberó), Dani 10, Farkas G. Vezetőedző: Pampuch Csaba.
