MÁV Előre: győztes rajt a MEVZA-ligában!

Teremröplabda

Egy parázs mérkőzésen aratott négyszettes győzelmet a MÁV Előre Foxconn a szlovák Rieker UJS Komárnó ellen a VOK Sportcsarnokban, a MEVZA-liga idei kiírásának első mérkőzésén, így győzelemmel mutatkozott be a sorozatban a fehérvári együttes.

Az összecsapást magas hőfokon kezdték a fehérváriak, akik a bizonyítási vágytól égve, szinte ellenállás nélkül húzták be az első szettet. A második felvonástól a Komárno is felvette a fonalat, és megtörtént az, amire a szezonban még nem volt példa: a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda együttese elveszített egy játszmát.

Két újabb szoros szett következett, de a némileg szokatlan helyzet nem rázta meg különösebben Szabó Vilmosékat, a harmadik és a negyedik felvonást is megnyerték, 25-23-as eredménnyel, így habár a makulátlan idei mérlegnek búcsút intettek, újabb magabiztos sikert
könyvelhettek el. A mérkőzés legjobbja a hazai alakulat albán légiósa, Redjo Koci volt, aki 30 pontig jutott, de az ellenfélnél Mlynarcik is 28 pontot termelt.

MÁV Előre Foxconn – Rieker UJS Komárno 3-1 (17, -23, 23, 23)
Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok, 150 néző. V.: Valentar, Rozej.
MÁV ELŐRE: Szabó 4, Eke 2, Koci 30, Tomanóczy 1, Pesti 16, Janke 8. Csere: Takács (liberó), Ambrus 3. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
KOMARNO: Kohút 11, Kasperkevic, Mlynarcik 28, Lam 11, Ogurcák 11, Macuha 8. Csere: Krajco (liberó),  Hanúsek 1, Gergely, Forró, Sánta, Százvai, Kudra. Vezetőedző: Richard Vlkolinsky
Edzői értékelés
Dávid Zoltán: – Megmondtam a fiúknak még a mérkőzés előtt, hogy az ellenfél keretét rendkívül rutinos játékosok alkotják. Van köztük olyan, akivel még együtt is játszottam Olaszországban. Tudtuk, hogy ha hibázunk, azt ők kőkeményen meg fogják bosszulni. Viszont abban is biztosak voltunk, ha a mérkőzés 4-5 szettre elnyúlik, akkor mi fogunk győzni, mert az állóképességünk sokkal jobb. Fontos számunkra ez a torna, mert ezekkel az összecsapásokkal tud fejlődni a csapatunk.
Richard Vlkolinsky: – A hazai együttes nagyon magas minőséget képvisel, és kifejezetten erős a támadójátéka. Kevés volt számunkra ezen a mérkőzésen a pozitívum. Lehettünk volna sokkal jobbak a fogadásnál és sokkal kreatívabbak a feladásoknál.

Forrás: MÁV Előre