Új játékvezetői iránymutatásokkal, átalakuló bajnoki struktúrával és kétnapos utánpótlásdöntőkkel kezdődik meg a 2026/2027-es hazai röplabdaszezon. Különválik a férfi Extraliga és az NB I Liga, aranyszett dönthet a Magyar Kupa oda-visszavágós párharcaiban, az NB I Ligák alapszakaszában pedig a női és a férfi utánpótlás-válogatott is szerepel.
A közelmúlt világversenyein több tesztjellegű szabályt is alkalmaztak, ezek bevezetését illető végleges döntésig az Európai Szövetség nem foglalt állást és a nemzeti szövetségek hatáskörébe utalta, hogy mely szabálymódosítás kerül alkalmazásra a saját bajnokságukban. A Magyar Röplabda Szövetség szakmai vezetése úgy döntött, hogy a hazai bajnokságokban és kupában nem kerül sor valamennyi újítás átvételére. Egyes, már korábban is alkalmazott szabályértelmezések viszont a következő idényben is érvényben maradnak. A közismert nevén „power tip” érintést ismét régi értelmezésében, a szabálykönyvben foglaltak szerint ítélik majd meg a játékvezetők.
Marad a kettős érintés megengedőbb megítélése
A belső passzok esetében továbbra sem kell hibának ítélni a kettős érintést meghatározott feltételek teljesülése esetén, vagyis ezen a területen az előző idényben alkalmazott játékvezetői gyakorlat folytatódik.
A nyitásfogadó csapatnál alkalmazandó állásrendi szabályt továbbra is a tavalyi szezonban alkalmazottak alapján ítélik meg a játékvezetők: a fogadó csapat játékosai akkor mozdulhatnak el a szabályos pozíciójukból, amikor a nyitó játékos feldobta a labdát.
A nemzetközi eseményeken tesztelt egyéb új szabályok nem kerülnek bevezetésre a magyar bajnokságokban, így ezen a területen a korábbi hazai gyakorlat marad érvényben.
Szigorúbban ítélik meg a „power tip”-et
Fontos változást jelent az úgynevezett power tip, vagyis a labda erőteljes, irányított ledobásának megítélése. Az ilyen támadó mozdulatot a játékvezetők hibának ítélik majd.
A „power tip” tilalma eddig is szerepelt a szabályokban, ezért nem új szabály bevezetéséről, hanem arról beszélhetünk, hogy vissza kell térni a meglévő szabály eredeti értelmezéséhez. A játékvezetői gyakorlat lényegében visszatér a megközelítőleg húsz évvel ezelőtt alkalmazott, szigorúbb megítéléshez.
Az érintett szabályok és játékvezetői iránymutatások mindkét nem esetében az U20 I. osztály, az U22, az NB II, az NB I Liga és az Extraliga mérkőzésein lesznek érvényesek. Ha két különböző osztályban szereplő együttes osztályozót játszik egymással, a magasabban rangsorolt bajnokság szabályait kell alkalmazni.
Különválik a férfi Extraliga és az NB I Liga
A versenyrendszer egyik legjelentősebb változásaként két külön sorozatra válik szét a korábbi Férfi NB I Extraliga. A legmagasabb osztály TippmixPro Férfi Extraliga néven, hat csapattal indul, míg a második vonalat jelentő Férfi NB I Ligában hét klubcsapat mellett a férfi U20-as válogatott is szerepel. A válogatott mindegyik együttessel egy-egy mérkőzést játszik – tehát esetében nincs oda-visszavágó –, az ellene elért eredmények azonban beleszámítanak az alapszakasz végeredményébe.
A TippmixPro Férfi Extraliga alapszakaszában a csapatok három kört játszanak egymással. Az egymás elleni harmadik mérkőzést az előző idényben jobb helyezést elérő együttes otthonában rendezik meg.
Az alapszakasz lezárását a Magyar Kupa-döntő követi, majd a bajnoki küzdelmek a negyeddöntőkkel folytatódnak. Ezt követően rendezik meg az elődöntőket, végül pedig a bajnoki döntőt és a helyosztókat. A háromkörös alapszakasz kizárólag a férfi Extraligára vonatkozik.
A TippmixPro Női Extraligában az alapszakaszt negyeddöntők követik. A párharcok győztesei jutnak be a legjobb négy közé, majd az elődöntők győztesei a bajnoki címért, vesztesei pedig a bronzéremért lépnek pályára.
Utánpótlás-válogatottak szerepelnek az NB I Ligákban
A női és a férfi NB I Liga alapszakaszában egy-egy utánpótlás-válogatott is részt vesz. A kezdeményezés egyik legfontosabb célja, hogy a fiatal magyar röplabdázók minél több felnőtt-tétmérkőzésen szerezhessenek tapasztalatot, ezzel is segítve egyéni fejlődésüket és a korosztályos nemzeti csapatok szakmai építését.
Az utánpótlás-válogatottak kizárólag az alapszakaszban vesznek részt, a bajnokság rájátszásában már nem szerepelnek.
Három helyett kétnaposak lesznek az utánpótlásdöntők
Átalakul az U14-es, U16-os, U18-as és U20-as korosztályok I. osztályú döntőinek lebonyolítása is. A korábban háromnapos eseményeket a 2026/2027-es idénytől két nap alatt rendezik meg, a döntőkben pedig korosztályonként négy csapat szerepel.
Egy hétvégén két korosztály női és férfi küzdelmeire kerül sor, így összesen négy I. osztályú utánpótlásdöntőt bonyolítanak le ugyanazon a hétvégén. UP-ban leány és fiúnak szoktuk nevezni inkább.
Aranyszett dönthet a Magyar Kupában
A Magyar Kupa oda-visszavágós párharcaiban megváltozik a továbbjutás számítása. Amennyiben az első mérkőzést az egyik, a visszavágót pedig a másik csapat nyeri meg, nem a két találkozón szerzett pontok vagy megnyert játszmák száma dönt. Ebben az esetben közvetlenül a visszavágó után aranyszettet rendeznek, amely 15 pontig, legalább kétpontos különbség eléréséig tart, és ennek győztese jut tovább.