Női NB I: győztek az éllovasok

Klub - hazai

A 10. fordulót követően a TFSE vezeti a női NB I. tabelláját, miután az UTE U21-es csapatának vendégeként 3:1-re győzött. A játéknap rangadóját a BVSC-Zugló nagyon simán nyerte a Gödöllő ellen, így másodikként zárta a szezon első felét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Vasas SC áll, amely az első szettet elveszítette ugyan a Kispest SE ellen, után azonban meggyőző játékkal fordított és nyert. Egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a VEHIR-VESC, amely így is negyedik helyen áll, melyet az MTK legyőzésével erősített meg. A játéknap legizgalmasabb mérkőzését a BRSE és a Szeged játszotta egymással: a fordulatokban bővelkedő találkozót végül döntő játszmában a BRSE nyerte, amely öt vesztes találkozó után tudott újra nyerni.

Női NB I. 10. forduló
Békéscsabai Röplabda SE – Vidux Szegedi RSE 3:2 (16, -17, -18, 22, 8)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 50 néző. V.: Takács, Barabás.
BRSE: Gergácz 5, Mikus 6, László 15, Budai 17, Korcsok 4, Szatmári 4. Csere: Nánási, Erdei (liberók), Fekete G., Gajdács 9, Mészáros, Fekete R. Vezetőedző: Nagy Attila
SZRSE: Bálint 9, Kovács-Fiskus 20, Horváth D. 5, Kádár 1, Munsterman 9, Lefforge 11. Csere: Nagy-Hegyesi, Kujundzic (liberók), Fürdök 12, Kiss N. Vezetőedző: Milodanovic Andrea
Edzői értékelés
Nagy Attila: – Az első szettben jól kezdtünk, sikerült ráerőltetni az akaratunkat ellenfelünkre. Utána viszont úgy kezdtük a másodikat, mintha mi kaptunk volna ki tízzel az elsőben. Nehezen rendeztük sorainkat, de a negyedik szettben sikerült megtalálni a hitünket és a megfelelő koncentrációnkat ami végül győzelemhez vezetett. Sok munka vár még ránk, de ma voltak olyan teljesítmények, aminek lehetett örülni. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!
Milodanovic Andrea: – Nagyon kényelmetlen ellenfél élén játszottunk és azt kell mondanom hogy ma alul tejesitettünk! Bennünk volt a 3 pont de ma valahogy nem kaptunk vérszemet. Majd jövőre!

UTE U21 – TFSE 1:3 (-24, 21, -21, -11)
Budapest, UTE Csarnok, 45 néző. V.: Suba, Takács.
UTE U21: Butor 1, Riesz 5, Szatmári 5, Báder 18, Correa 4, Csereklye 12. Csere: Pusztai (liberó), Rádosi 4, Vas, Honti-Majoros, Manninger 4, Kállai 7. Vezetőedző: Selmeczi Zsuzsanna
TFSE: Kökény 4, Tatár 16, Budaházy 1, Tátrai 11, Kiss K. 9, Zen 15. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Tettamanti 5, Kis D. 9, Vámos, Turcsányi. Vezetőedző: Joel Herrera Olazabal

Kispest SE – Vasas SC 1:3 (19, -11, -12, -16)
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok, 110 néző. V.: Varjasi, Szél.
KISPEST: Törköly 2, Aleksikj 8, Puskás 2, Lisztes 12, Gyűrűs 4, Bakai 6. Csere: Uhlmann, Horváth F. (liberók), Rózsa, Béni 2, Pedranzini, Molnár. Vezetőedző: Takács Gergely
VASAS SC: Märcz 2, Botyánszki 13, Nagy S. 4, Altorjay 3, Sinka 17, Fekete F. 8. Csere: Stankovics (liberó), Olcsváry 15, Kömpf 3, Vértes 1, Rieder. Vezetőedző: Kőnig Gábor
Edzői értékelés
Kőnig Gábor: – Idegesen kezdtük a mérkőzést, a második szettől sikerült lenyugodnunk, és onnantól irányítottuk a meccset. A nyitásaink ma nagyon jól működtek, örülök, hogy győzelemmel fejeztük be az évet. Tudjuk, hogy a második körben újra el kell kapnunk a saját ritmusunkat, köszönöm a szurkolóknak, hogy ma is kint voltak és lelkes közreműködésükkel támogattak minket! Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk!

BVSC-Zugló – Gödöllői RC 3:0 (24, 8, 18)
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda csarnok, 150 néző. V.: Kiss Z., Nagy Zs.
BVSC: Hajós 4, Benedek 5, Pécsi 4, Riczkó 17, Bajnóczi 5, Szerencsés-Miklai 22. Csere: Sartoris (liberó). Vezetőedző: Daróczi Gergely
GRC: Tóth S. 1, Nagy V. 11, Sólyom 2, Kökény 12, Kovács E. 2, Boros 4. Csere: Szerencsés, Maurer (liberók), Sorompó, Halla 5, Máthé-Barabássy 2. Vezetőedző: Szalay Attila
Edzői értékelés
Daróczi Gergely: – Gratulálok az egész csapatnak, elképesztő másfél hónap van mögöttünk, ahol hétről-hétre olyan stabil szinten tudunk teljesíteni amely mellett nem születhet más eredmény mint győzelem. Nehéz mérkőzésre számítottunk ma is, és az első labdamenetek ezt is támasztották alá, de szerencsére az első szettben az adok-kapokból mi jöttünk ki jobban, ennek köszönhetően pedig a második felvonás szinte tökéletesre sikeredett a részünkről. Utána picit túlságosan is megnyugodtunk – de ez ilyenkor törvényszerű – viszont tudtunk ritmust váltani és onnantól már nem volt kérdés. Most büszke lehet magára mindenki hiszen mindenkinek az érdeme hogy ott tartunk ahol.
Szalay Attila: – Megrekedtünk egy szinten és erről nem tudunk elmozdulni. Edzéseken voltak biztató jelek, de csak rövid periódusokban és ez a mai mérkőzésre is igaz volt. Kedden kupa, utána levezetés, majd jöhet egy kis pihenés és másra koncentrálás. Januárban kipihenten, más alapokon kell elkezdenünk a munkát a következő fordulóra.

VEHIR-VESC – MTK 3:0 (22, 15, 17)
Veszprém, 91 néző. V.: Mezei, Szabó P.
VESC: Deli 4, Ribeiro 15, Sevinger 3, Sólyomvári 7, Richards 9, Bozsó 5. Csere: Bődi (liberó), Piltman 2, Kovács, Szalczinger. Vezetőedző: Tumpech Ádám
MTK: Darvas 4, Bánki 7, Kindrusz 3, Vigh 11, Réthelyi 7, Briga 3. Csere: Divényi (liberó), Kollár 3, Endrődi 1, Gellér, Teveli-Horváth. Vezetőedző: Tüske Bence Márk
Edzői értékelés
Tumpech Ádám: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, egy nagyon küzdelmes mérkőzésen. Az első szettben nagyon álmos játékkal adtunk egy jelentős előnyt az ellenfélnek, amit végül sikerült ledolgoznunk és a mérkőzés többi részét többé-kevésbé az irányításunk alatt tartani, de meg kell tanulnunk az elejétől kezdve maximális fordulatszámon játszani, különben kellemetlen meglepetések érhetnek minket. Külön szeretném megköszönni szurkolóink egész éves támogatását, ma is sikerült maradandót alkotniuk.
Bene Róbert (MTK): – Nem sikerült jól lezárni a szezon első felét. Jól jön a pihenő számunkra, kielemezzük a hibáinkat és újult erővel vágunk neki a szezon második felének. Köszönöm a lányoknak az eddigi munkát!