A címvédő Vasas Óbuda 3-0-ra nyert Békéscsabán a Női Extraliga döntőjének második mérkőzésén, így egy győzelemre van a címvédéstől, míg a KNRC hazai pályán is győzni tudott a FATUM Nyíregyháza csapatával szemben a bronzcsata második felvonásában. Folytatás, csütörtökön!
Az elmúlt három kiírásban győztes Vasast az első mérkőzésen annak ellenére is nagy csatára késztette a BRSE, hogy 3-0 lett a végeredmény. Míg a csabaiak akkor jól röplabdáztak, a fővárosiak szinte tökéletesen. Azt utóbb mindkét vezetőedző elmondta, hogy bár színvonalban hasonló, összességében más jellegű mérkőzésre számítanak a második felvonáson.
A csabaiakat edző Tóth Gábor még több kockázatvállalást, a vendégek görög trénere, Jannisz Atanaszopulosz pedig támadóbb nyitásokat és jobb blokkvédekezést várt el csapatától.
A vasárnapi mérkőzés első játszmája csak tíz labdamenetig volt szoros, mert ezt követően a Vasas blokkvédekezése, nyitásfogadása és támadási hatékonysága is sokkal jobb volt, mint a hazaiaké, így a címvédő simán került előnybe.
A második szett is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, a viharsarkiak próbálták tartani a lépést vendégeikkel, de a gambiai-szlovén kettős állampolgárságú Fatoumatta Sillah megoldásaira nem volt válaszuk: az ütőjátékos a játékrész közepén 13 pontnál tartott, csapata pedig ellentmondást nem tűrő játékkal duplázta meg előnyét.
A harmadik felvonást jól kezdte a házigazda, de hiába vezetett kezdetben több ponttal is, a címvédő hamar visszavette az irányítást, s precíz támadójátéknak köszönhetően a vártnál simábban, 75 perc alatt lezárta a mérkőzést, amelynek legjobbjaként Sillah 21 pontot szerzett.
A bronzpárharc második találkozóját szintén az a csapat nyerte, amelyik az első összecsapást: a kupaezüstérmes Kaposvár légiósai vezérletével ezúttal is 3-1-re győzte le a Nyíregyházát, így csütörtökön szintén befejezheti szezonját – írja az MTI.
Női Extraliga – Döntő – 2. mérkőzés
MBH-Békéscsaba – Vasas Óbuda 0-3 (9-25, 10-25, 22-25)
Jegyzőkönyv
Női Extraliga – Bronzmérkőzés – 2. mérkőzés
KNRC – FATUM Nyíregyháza 3-1 (25-22, 25-27, 25-23, 25-12)
Jegyzőkönyv
Fotó: KNRC hivatalos Facebook-oldala