A címvédő Vasas Óbuda sorozatban negyedszer, összességében pedig tizedszer nyerte meg a Női Extraligát, miután a döntő párharc harmadik meccsén harmadszor is legyőzte békéscsabai riválisát. Eközben a FATUM Nyíregyháza hazai pályán szépített a KNRC ellen a bronzcsatában, így jövő kedden a negyedik mérkőzéssel folytatódik a küzdelem a dobogó harmadik fokáért.
A szezont 30/1-es győzelmi mutatóval záró fővárosiak végső sikeréhez kétség sem fért, ugyanis a fináléban a viharsarkiak egyetlen játszmát sem tudtak nyerni.
A Vasas története tizedik bajnoki címét gyűjtötte be, amivel befogta az örökranglista második helyén álló Újpesti Dózsát, és már csak egy aranyéremre van a 11-szeres bajnok NIM SE rekordjától.
A fővárosi együttes az Újpest (1964-1968), az Eger (1994-1998) és a Nyíregyháza (2000-2003) után a negyedik olyan csapat, amely négy egymást követő szezonban duplázni tud, azaz a bajnoki cím mellé a Magyar Kupa aranyérmét is begyűjti – a lila-fehéreknek és a hevesieknek ez sorozatban ötször is sikerült.
A Vasast 2021 nyara óta irányító görög Jannisz Atanaszopulosz a 2022/23-as idény kezdete óta már 86/2-es győzelmi mutatóval rendelkezik hazai porondon.
A Vasas az első meccsen szoros küzdelemben, a másodikon, idegenben ugyanakkor két játszmán keresztül erődemonstrációt tartva, de mindkétszer 3-0-ra győzte le riválisát, így csütörtökön már a bajnoki cím megszerzésének reményében lépett pályára.
Ennek megfelelően a Folyondár utcai csarnok a kezdésre gyakorlatilag csordultig megtelt, a lelátón a szurkolók és a röplabda-utánpótlás mellett a Vasas női kézilabdacsapata is drukkolt.
A csarnokban felszerelt eredményjelző már az első labdamenet közben felmondta a szolgálatot, de a hazai röplabdázókat ez nem zavarta abban, hogy hamar négypontos előnyt építsenek ki. A vendégek mezőnyvédekezésük rendezése után ugyan ledolgozták a különbséget, de a Vasas támadásban azonnal ritmust váltott, ráadásul nyitásból és blokkokból is szerzett pontokat, így összesítésben előnybe került.
A második felvonás első negyede szoros volt, de a blokkmunkában és nyitásokban is hatékonyabb Vasas 6-6 után folyamatosan távolodott sokat rontó ellenfelétől, így Atanaszopulosznak arra is volt lehetősége, hogy szinte minden cserejátékosát pályára küldje.
A harmadik játszmára a vendégek igyekeztek belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, és pontos nyitásfogadásaikból hatékonyan tudtak támadni, így a mérkőzés során először két ponttal vezettek (10-12). A Vasas ekkor újra megrázta magát, s az amerikai Taylor Bannister vezérletével előbb fordított, majd előnyét fokozatosan növelve úgy tűnt, simán lezárja a mérkőzést. A BRSE nem így gondolta, mínusz ötről játszmalabdát is kiharcolt, de 86 perc után így is kezdődhetett a hazai örömünnep.
A mérkőzés legjobbja a 19 pontos Bannister volt, míg az idény legjobb játékosának a magyar szövetség a gambiai-szlovén kettős állampolgárságú Fatoumatta Sillah-t választotta.
„Ma nem igazán voltunk önmagunk, talán nagyon akartuk ezt a győzelmet, ennek köszönhető, hogy a második és a harmadik szettben is nagy pontelőnyt adtunk le. Gratulálok a békéscsabaiaknak, mert 0-2-nél sem adták fel és a harmadik játszmában a végsőkig küzdöttek. Köszönöm a játékosaimnak, a stábomnak és a menedzsmentnek az egész szezont, három aranyérmet nyertünk, elődöntőt játszottunk a CEV Kupában, azt hiszem, ennél többet nem kell hozzátennem” – mondta az MTI-nek a lefújás után Atanaszoplusz utalva arra, hogy a Közép-európai Röplabda Szövetség (MEVZA) Szuperkupája is a Vasasé lett.
A Vasassal – az azeri Ajsan Abdulazimovához hasonlóan – ötödik bajnoki címét begyűjtő Török Kata kiemelte, érzelmes volt a finálé, amelyben nagyjából tudták hozni, amit elterveztek. Úgy vélte, talán ezen az utolsó meccsen vitték el őket kicsit az érzelmek, de – tette hozzá – mindig nehéz olyankor játszani, amikor a bajnokavatás már ott lebeg a szemük előtt.
„Ennek ellenére egy szavam sem lehet, kilenc szettben lezártuk a döntőt, ötödik bajnoki címemet nyertem, három arannyal és egy CEV Kupa-elődöntővel fejeztük a szezont. Imádok itt játszani, ennél többet most nem is tudok mondani” – mondta a korábbi válogatott ütőjátékos.
A BRSE-t edző Tóth Gábor arról beszélt, hogy „már az lendít egy hatalmasat a kollektíván”, ha játékosai beleállnak a munkába és van bennük személyes indíttatás arra, hogy elérjenek valamit. Ez még úgy is eredményre vezetett, hogy a nulláról kellett építkezniük.
„Teli voltunk olyan emberekkel, akik szerették volna az előző szezont túlszárnyalni vagy többet játszani, és ez kellett ahhoz, hogy itt tartsunk. Alázatosak voltak a sport iránt, és persze nem volt minden tökéletes, de az előző szezonnal összevetve ez ég és föld” – fogalmazott a szakember.
Női Extraliga – Döntő – 3. mérkőzés
Vasas Óbuda – MBH-Békéscsaba 3-0 (25-20, 25-18, 27-25)
Jegyzőkönyv
Női Extraliga – Bronzmérkőzés – 3. mérkőzés
FATUM Nyíregyháza – KNRC 3-1 (25-23, 25-15, 16-25, 25-16)
Jegyzőkönyv