Férfi Extraliga: Rajt előtt (1. rész)

Klub - hazai

Már nem kell sokat várni és rajtol a férfi Extraliga 2024/25-ös kiírása. Lassan kialakulnak a végleges játékoskeretek, a klubok túl vannak már az első erőpróbákon. A végső simítások előtt lássuk, hogyan várják a férfi Extraliga csapatai az előttük álló szezont. Felvezető sorozatunk első részében a DKSE, a TFSE, a MEAFC, a Pénzügyőr és Dág csapatait vesszük sorra.

A 2023/24-es szezont fiataljaival végigküzdő DKSE kerete nem sokat változott az új idényre, bár akadtak távozók és érkezők is, a csapat magja együtt maradt. Tomanóczy Tibor vezetőedző strandröplabda-versennyel indította a felkészülést, majd szeptembertől már a teremben edztettek a dunaújvárosi fiatalok. Tomanóczy Tibor azt várja, hogy tanítványai ezúttal versenyképesebbek lesznek és több győzelmet aratnak mint, az elmúlt szezonban.

Mindössze egy helyen változott az elmúlt idényt 10. helyen záró TFSE kerete: Mihucz Csaba helyére a korábbi utánpótlás-válogatott, jelenleg a TF-en tanuló Majoros Balázs érkezett a Pénzügyőr csapatától. A csapata továbbra is Nagy Gergely irányítja majd. A szezont a fővárosiak a DKSE ellen kezdik október 5-én.

Tehetséges fiatalokkal frissítette keretét a MEAFC-Peka Bau együttese: a miskolciaknál az előző idénybeli csapatból maradt Árva Milán, Komlósi Márk, Simkó Dániel, Fenyvesi Dániel, Faragó Bence, Gombkötő Ábel és Csizmadia János, melléjük érkezett három tehetséges fiatal a Dunakanyar SE-től (Dobovics Gergely, Dóczi Attila és Pejtsik Botond). Feladóposztra szerb légióst igazoltak Marko Kostovic személyében, valamint a lengyel Piotr Piwowarczyk szélső ütő posztra érkezett. A csapatot a következő idényben is Kovács Zoltán irányítja. A miskolciak augusztus 12-én kezdték a felkészülést, szeptember elején a DEAC együttesével játszottak párosmérkőzést, majd hazai pályán rendeztek tornát a MAFC a TFSE és a DEAC részvételével. Az új kiírást borsodi rangadóval kezdi a MEAFC, ugyanis a GreenPlan-VRCK érkezik az Egyetemi Körcsarnokba október 4-én.

Új vezetőedzővel kezdi meg az új szezont a Vidux-Szegedi RSE együttese, ugyanis Berkes Zoltánt a brazil Otávio Ricardo Ferrigno Machado váltja a kispadon, akinek a munkáját Strezeneczki Gyula segíti majd. Többen is távoztak az együttestől, köztük a csapat legjobb pontszerzője Davi Pozzobon, de Csányi Dániel, Kiss Gábor, Polyák Ábel és Pintér Barnabás is máshol folytatja a pályafutását. Feladó posztra visszatért a csapathoz Filius István Zoltán, liberó poszton Kávai Dániellel erősített a Szeged. Két tehetséges fiatallal is bővült a keret: Engel Dorián Márk Kecskemétről, Lehoczki Dániel pedig a szegedi utánpótlásból érkezett.

Az előző idényben nyolcadik helyen zárt a Pénzügyőr SE, amely az új szezont új vezetőedzővel kezdi, ugyanis Jókay Zoltán helyett Nacsa Gábor irányítja majd a fővárosi együttest, melyet nagyrészt sikerült együtt tartani. Távozott a liberó poszton bevethető brazil Jorge Bruno Feliciano és Kiss Dániel is. Három légióssal is erősödött Nacsa Gábor csapata: Lazaro Martin és Alain Gorguet Kubából, Jared Ray pedig az Egyesült Államokból érkezett a Pénzügyőrhöz. A fővárosiak október 12-én kezdik a szezont, amikor a DEAC együttesét látják vendégül.

Több meghatározó játékos is távozott a Dág KSE együttesétől: a csapat legponterősebb játékosa, Kun Benedek Debrecenbe igazolt a DEAC csapatához, míg Krupánszki Olivér, Flachner Dániel és Sow Ábrahám a visszavonulás mellett döntött. Helyettük Boa Szabolcs és Kulcsár Adrián érkezett, míg Pongó Zalánra is az első csapatban számít Buzás Miklós vezetőedző. A dágiak az előző szezon ezüstérmesével, a MÁV Előrével kezdik az új sorozatot.

Folytatjuk…