Így láttuk a férfi fordulót: Koci 30 ponttal járult hozzá a Fino elleni pontszerzéshez

Klub - hazai, Teremröplabda

Összeállításunkban visszatekintünk a forduló mérkőzéseire, elemezzük a csapatok és a játékosok teljesítményét és igyekszünk felhívni a figyelmet a legérdekesebb momentumokra is.

 

Fino Kaposvár – MÁV Előre-Foxconn 3:2
A forduló nyitómérkőzésén az esélyesebb Fino húzott el 2:0-ra, de az újonc fehérváriak nem omlottak össze, hanem innen is egyenlíteni tudtak, s ha végül győzniük nem is sikerült, így is sikerült pontot rabolniuk a második helyezett otthonából. A statisztika nagyjából ugyanazt mutatja mindkét oldalon, egy komolyabb eltérés van, mégpedig a nyitásoknál: mert ugyan a hazaiak mindössze három ászt szerváltak, míg a vendégek ennek éppen a dupláját – ebből hármat a meccset feladóként kezdő, majd a közepétől átlóként játszó Szabó Vilmos –, csakhogy a Fino 10, a MÁV Előre 18 nyitást rontott el, ez pedig azért tetemes különbség. Nagyjából éppen ennyivel nyerték meg a döntő szettet a kaposváriak, meg azzal, hogy ekkor jobban jött ki nekik a lépés. A meccs legeredményesebbje Redjo Koci lett 30 ponttal, míg a túloldalon Quevedo Hernandez 26 pontig jutott.

Pénzügyőr SE – MAFC-BME 3:0
Az első körben éppen a MAFC volt az a csapat, amely egyedüliként le tudta győzni a bajnokot, de a múlt hét elején történtek után annak is örülni kellett, hogy a vendégek egyáltalán vállalták a mérkőzést. Az más kérdés, hogy Nagy Péter ekkor már nem számíthatott három légiósára. Az események hatására nem csoda, hogy a MAFC eléggé siralmasan kezdte a találkozót, amiért Eke Pétert és Krupánszki Olivért is lehozta a vezetőedző. Ezt követően már jobban ment a vendégeknek, különösen a harmadik játszmában, amikor Jókay Zoltán több cserejátékosának is lehetőséget adott. Ekkor eléggé billegett is a szettgyőzelem, a MAFC-nak két játszmalabdája is volt, de végül 27:25-re ezt is nyerték. Ez esetben a statisztikákkal nem is biztos, hogy érdemes foglalkozni, esetleg azt érdemes megemlíteni, hogy a vendégek 17 nyitást rontottak, s mindössze 1 ászuk volt. Ez Jovan Torbica nevéhez fűződik, aki azonban hatot el is rontott, ám így is a meccs legeredményesebb játékosa lett 13 ponttal, míg a csereként beálló Kunert Mátyás 12-ig jutott, csakúgy, mint a túloldalon Tomanóczy Bálint, s a PSE-ből még Kiss Dániel jutott tíz pont fölé.

Debreceni EAC – Kecskeméti RC 3:1
Az eredményellenére igencsak kiegyensúlyozott mérkőzést hozott a kecskemétiek debreceni vendégjátéka, hiszen 1:1-et követően a hazaiak mindkét szettet csak a túlórában tudták megnyerni 29:27-re. Bagics Balázsnak és Bán Viktornak kényszerből ezúttal is helyet kellett cserélnie, ám a statisztikák így is a hazaiak fölényét mutatták. A blokkokat tekintve 16–6, nyitásfogadásban 73, illetve 49 százalék volt az arány. Ugyan az ászok „versenyét” a vendégek nyerték 7–6-ra, de a nyitásrontásokban is ők voltak erősebben 15–10-re. A meccs legeredményesebbje ezúttal a debreceniek kubaija, Almora volt 27 ponttal, de Willian is 21-ig jutott, míg a túloldalon Argilagos ezúttal 23-at termelt. Mindenképpen említést érdemel még Moret is, aki egyedül szerzett annyi blokkot (hatot), amennyit a kecskemétiek együttvéve.

Kistext JP Auto Mercedes – GreenPlan-VRCK 0:3
Úgy tűnik, hogy fővárosiaknak csak a legjobbak ellen megy a pontszerzés, a Vegyész ellen még játszmát sem tudtak nyerni, sőt egyetlen olyan játszma volt, ahol fel tudták venni a versenyt a vendégekkel. Olekszander Gutor már nem számíthat Reffattira, aki egyes pletykák szerint éppen Kazincbarcikára tart. Így aztán nem csoda, hogy a statisztikák zöme jelentősen a vendégek felé billentette a mérleg nyelvét: a támadáshatékonyság 43, illetve 52 százalék volt, míg a nyitásfogadás mutatója 59, illetve 67 százalék. Emellett a barcikaiak 6 ászára csak kettő érkezett válaszul. A sima vendégsiker egyik oka volt az is, hogy Blázsovics Péter remek formában játszott: 18 pontjából 3 ász és két blokk volt, de Csoma Krisztián is 15, Rodrigo Moraes pedig 10 pontot szerzett, míg a hazaiaknál csak Jurij Kruzskov jutott 10 pont fölé (12).

 

HETI PROGRAM:
November 28., kedd
19:00 Tatabányai RSE – Vasas Óbuda (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő); Tv: Hunvolley Tv
19:00 Diósgyőri VTK – Swietelsky-Békéscsaba (női Magyar Kupa-negyeddöntő)

December 2., péntek
17:15 MTK Budapest – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Kaposvári NRC – Újpesti TE (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:00 DSZC-Eötvös DSE – Vasas SC (női NB I)

December 3., szombat
11:00 MÁV Előre-Foxconn – Kistext JP Auto Mercedes (férfi Extraliga)
14:30 UTE U21 – Gödöllői RC (női NB I)
17:00 Jászberény VT – VEHIR-Veszprémi ESC (női NB I)
17:30 Dunaújvárosi KSE – TFSE (férfi NB I); Tv: Hunvolley Tv
19:00 Vasas Óbuda – Szent Benedek RA (női Extraliga); Tv: M4 Sport+
19:00 MÁV Előre-ST. Solar – Swietelsky-Békéscsaba (női Extraliga)
19:00 Diósgyőri VTK – TFSE (női NB I)

December 4., vasárnap
16:00 Kecskeméti RC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
16:00 Dág KSE – MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
16:00 SZBRA – Budaörsi DSE-Emericus (női NB I)
16:00 Békéscsabai RSE – BVSC-Zugló (női NB I)
18:00 MAFC-BME – Debreceni EAC (férfi Extraliga)
19:00 GreenPlan-VRCK – Pénzügyőr SE (férfi Extraliga); Tv: M4 Sport+