DRK Magyar Kupa Döntő: a röplabdázás ünnepe lesz!

Klub - hazai, Teremröplabda

A hétvégén a Riz Levente Sport és Rendezvényközpont lesz a helyszíne a DRK Röplabda Magyar Kupa döntőjének. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót a Magyar Röplabda Szövetség a helyszínen a résztvevő csapatok képviselőinek részvételével.

 

A létesítmény a röplabdások számára nem új helyszín, hiszen a válogatottak Eb-selejtezőit is itt rendezték tavaly, és több klubcsapat is játszotta már itt hazai bajnoki, illetve nemzetközi kupamérkőzéseit, azonban kupadöntőnek még soha nem volt a házigazdája.

„A kupadöntő hétvégéje minden évben a magyar röplabdasport ünnepe, és ez most sem lesz másként – mondta el a szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt –, bízom benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is telt ház lesz majd mindkét napon és a mérkőzések színvonala is felnő majd a hangulathoz. A férfiaknál a mostani az egyik legkiegyensúlyozottabb bajnokság, a nőknél pedig a kiemelkedően két legjobb csapat csap majd össze a fináléban.”
A főtitkár kiemelte, hogy a kupagyőzelem idén is nemzetközi kupaszereplést ér: az aranyérmes a következő idényben a második számú sorozatban, a CEV Kupában indulhat.

A férfiaknál sorozatban az ötödik kupadöntőjére készül a Pénzügyőr, s amennyiben nyer, sorozatban negyedik sikerét aratja.
„Sok meglepetés és átalakulás volt minden csapatban a szezon során, így egy mostani kupasikernek különösen nagy értéke lesz – mondta el a csapatkapitány, Magyar Bálint. – Tudjuk, milyen dolgokon kell javítanunk, mindent meg fogunk tenni, hogy sorozatban negyedszer is miénk legyen a trófea. Most valóban kiélezettebb az idény és semmi jelentősége nincs annak, hogy melyik csapat hányadik helyen áll a bajnoki tabellán.”

Amikor legutóbb a Pénzügyőr és a Fino Kaposvár összecsapott egymással a kupadöntőben, az leginkább a fővárosiak számára volt maradandó emlék.
„Azt a meccset szeretnénk most feledtetni a szurkolóinkkal – fűzte hozzá Bozóki Bence, a Fino csapatkapitány. – Bravúr lenne a háromszoros címvédő legyőzése, de mivel egy meccsről van szó, bármi előfordulhat. Nálunk történtek változások a játékoskeretben és a mostani összeállításukban még nem találkoztunk a Pénzügyőrrel. Mi már hetek óta igyekszünk erre a hétvégére időzíteni a formájukat.”

A bronzmérkőzés résztvevői közül a kazincbarcikai Szabó Dávid és a kecskeméti Keen Cameron is elmondta, az elmúlt hetekben célzottan erre a mérkőzésre készültek, és az esetleges siker mindkét csapatnak nagy lökést adna a bajnoki rájátszás előtt. Emellett nagyon számítanak szurkolóik támogatására is.

 

A női címvédő Vasas Óbudát az azeri válogatott centere Aysan Abdulazimova képviselte.
„A Békéscsaba ellen mindig nehéz játszani, nagy csata lesz és tiszteljük ellenfelünket, de bízunk az edzői stáb által kitalált taktikában. Az előző idényben három trófeát nyertünk, idén kettőt szeretnénk elhódítani. Már négy éve játszom Magyarországon, és tudom, hogy jó hangulatúak ezek a kupadöntők. És mind a 12 csapattársam nevében elmondhatom, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy örömet okozzunk a szurkolóinknak.”

A békéscsabaiakat ezúttal Baran Ádám klubelnök képviselte, hiszen a csapat ma a Közép-európai Liga elődöntőjének visszavágóján lép pályára Békéscsabán.
„Az elmúlt évtizedben ez a két együttes dominált a nőknél, és hatalmas csatákat vívott egymással, így ez a modernkori klasszikus párosítás nemcsak a röplabdaszeretők, de a laikusok számára is csemege lesz. Ma még a Közép-európai Liga elődöntőjére koncentrálunk, de szerdától minden erőnkkel a Magyar Kupára készülünk.

A bronzcsata résztvevőit képviselők közül a Kaposvárt erősítő válogatott Gyimes Zsófia szerint fizikálisan, taktikailag és mentálisan is nagyon készülnek a nyírségiek elleni mérkőzésre, tudják, hogyan tudják legyőzni a riválist, hiszen ezt a bajnokságban egyszer már megtették, de nem számítanak könnyű összecsapásra. Tőlük ugyan már az is nagy eredmény, hogy bejutottak a legjobb négy közé, de nem elégednek meg ennyivel. A nyíregyháziak válogatott liberója, Tóth Fruzsina elmondta, sok munkát fektettek abba, hogy most éremért csatázzanak, az pedig előnyükre válhat, hogy sok fiatal játékosuk van, akik minden egyes mérkőzésen szeretnék bizonyítani, mennyi potenciál van bennük.

A hétvégére az elővételes napijegyek 4000 forintba, a kedvezményes belépők 2500 forintba kerülnek.

 

DRK Magyar Kupa Döntő 2023
Jegyek
https://www.eventim.hu/…/drk-roeplabda…/event.html

A KUPADÖNTŐ PROGRAMJA:
Március 11., szombat
16:00 GreenPlan-VRCK – Kecskeméti RC (DRK férfi Magyar Kupa-bronzmérkőzés); Tv: m4sport.hu
19:00 Fino Kaposvár – Pénzügyőr SE (DRK férfi Magyar Kupa-döntő); Tv: M4 Sport+

Március 12., vasárnap
16:45 Fatum-Nyíregyháza – Kaposvári NRC (DRK női Magyar Kupa-bronzmérkőzés); Tv: m4sport.hu
19:45 Swietelsky-Békéscsaba – Vasas Óbuda (DRK női Magyar Kupa-döntő); Tv: M4 Sport+