Dávid Zoltán marad a MÁV Előre edzője, Fésüs Irén Balatonfüreden

Klub - hazai, Teremröplabda

A férfi Extraligába feljutó MÁV Előre-Foxconn csapatánál bejelentették, hogy Dávid Zoltán marad a csapat vezetőedzője, míg a női Extraligában bronzérmes, a Magyar Kupában pedig döntőt játszó Szent Benedek Röplabda Akadémia Fésüs Irént alkalmazta, igaz nem az első, hanem az NB I-ben induló fiókcsapatuk vezetőedzőjeként.

 

Fésűs Irén, aki játékosként 28 alkalommal szerepelt a magyar női válogatottban, s ott volt az 1979-es Európa-bajnokságon is, az előző idényben a Veszprém Volley csapatát vezette az NB II-es bajnoki címig, s harcolta ki az NB I-ben való indulás jogát. A veszprémiek azonban végül nem indulnak el ebben az osztályban, de a vezetőedzőnek így is marad az NB I, csak most már Balatonfüreden.

 

Dávid Zoltán Kecskemétről érkezett a MÁV Előre SC-Foxconn kispadjára, s mindjárt az első idényében élen végzett az NB I-ben ezzel pedig kiharcolták az Extraligában való indulás jogát. A klubvezetés részéről a bizalom töretlen, amit az is jelez, hogy a következő szezonban az élvonalban is folytathatja a klubnál megkezdett munkát.

„Az első évben a bennmaradás lesz az alapvető elvárás – nyilatkozta a játékosként a 2001-es Európa-bajnokságot is megjárt szakvezető a klub honlapján –, de én hiszem, hogy ez a gárda többre is képes és bízom benne, hogy ezt a játékosok is így gondolják!”