Kötelező edzőképzés Kecskeméten

Nemzetközi szinten is elismert szakemberek tartanak előadást Kecskeméten most hétvégén az éves kötelező edzőképzésen.
Hollósy László ebben a pillanatban az egyik legmagasabban jegyzett magyar szakember, aki sporttörténelmet írt a német bajnoki bronzérmével. Szombaton „Segédeszközök használata a sánc oktatásánál” címmel tart gyakorlati oktatást, míg másnap egy elemzést tart, miként készült fel csapatával a bajnoki rájátszásra.
A belga Kris Eyckmans elfogadta a Magyar Röplabda Szövetség meghívását. Kormos Mihály és Nagy Péter tett látogatást pár hónapja a belga „akadémiai központ”, a Topsportschool-nál, ahol mély benyomást tett rájuk a vezetője. Eyckmans nemzetközileg elismert szakember, aki felnőtt és utánpótlás válogatottak mellett, férfi és női belga klubcsapatoknál dolgozott, nemzetközi konferenciákon szakmai előadásokat tartott és vezetésével nemzetközi klasszisokat nevelt ki az elmúlt időszakban a Topsportschool.

Az első nap arról beszél, hogyan dolgoznak a belga tehetségekkel, milyen edzésfeladatokat használnak az egyes korosztályoknál, illetve milyen teljesítménykövetelményeknek kell megfelelni.

Vasárnap már a „Modern támadási stratégiákról a férfi röplabdázásban” lesz a témája, mely mellett beszél majd, hogyan integrálják be az „akadémistákat” a felnőtt röplabdába.
Jelentkezni lehet a képzésre a szokásos formában péntek 12 óráig.
Mindenkit nagy szeretettel várunk!