FIVB-MRSZ találkozó Budapesten!

Szövetség

Magyarországra látogatott a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke Ary S. Graça, akit Bögöly Gyula, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, Tálos Péter MRSZ elnökségi tag és Ludvig Zsolt főtitkár fogadott Budapesten.

A megbeszélés során elhangzott, hogy a két szervezet között az utóbbi időben még szorosabb lett az együttműködés, hisz Magyarország – Horvátországgal közösen – egy sikeres korosztályos világbajnokságnak adott otthont. Továbbá arról is értekeztek a felek, hogy hogyan lehetne további fejlődést elérni a magyar terem- és strandröplabdázás területén.

A FIVB elnöke, Ary S. Graça elmondta: úgy érzi, hogy Magyarország visszatért a nemzetközi röplabdázás térképére, s a női válogatott állandó Eb-szereplése mellett strandröplabdában is egyre sikeresebbek a magyar sportolók, illetve a férfi röplabda-válogatott nyári Európa-liga szereplése is bizakodásra ad okot. Hozzátette: továbbra is szoros együttműködést tervez az FIVB a magyar szövetséggel.

Bögöly Gyula, az MRSZ elnöke, pedig arról beszélt, hogy nagy megtiszteltetés a magyar szövetség számára az, hogy az FIVB első embere Budapesten járt, s sikerült is fontos kérdésekben eredményes egyeztetést folytatni Graça elnök úrral. Mindemellett kiemelte, hogy a magyar röplabdázás mindig is része volt a világ röplabdazásának, büszkék vagyunk a történelmünkre, s az FIVB – ahogy eddig is – a továbbiakban is számíthat a Magyar Röplabda Szövetségre. Hozzátette: a korábbi nehéz időszak után sokat fejlődött a magyar röplabdázás elsősorban a magyar kormány támogatásának, valamint CEV-vel és az FIVB-vel való együttműködésnek is köszönhetően, de további előrelépésre van szükség mind a terem-, mind a strandröplabdázás területén.