Dráma és hőstett Debrecenben: röplabdás mentett röplabdás életet!

Szövetség

Edzésen rosszul lett és összeesett a válogatott röplabdázó, Blázsovics Péter, akinek egy csapattárs, Árvai Péter gyors beavatkozása mentette meg az életét. Az eset pár nappal ezelőtt történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén – számolt be róla a mai napon a debreceni klub hivatalos honlapja, amelynek már Blázsovics Péter is tudott nyilatkozni a történtekről! Elmondta, hogy örökké hálás lesz Árvai Péternek, valamint bízik benne, hogy visszatérhet még a pályára… A Magyar Röplabda Szövetség mielőbbi teljes felépülést kíván Blázsovics Péternek, s hatalmas köszönetét fejezi ki az életét megmentő Árvai Péternek, továbbá a többi DEAC-játékosnak és az orvosoknak, akik segítettek a tragédia elkerülésében!

Pár nappal ezelőtt megrázó és ijesztő pillanatok zajlottak a DESOK-ban, a DEAC Extraligás férfi röplabdacsapatának edzésén. A magyar válogatott Blázsovics Péter – aki a legutóbbi idényben Szlovéniában játszott, előtte pedig hat évig volt a Kazincbarcika szélső ütője –, csatlakozott a Debreceni Egyetem sportklubjához. Bár csak a következő idénytől erősítette volna a fekete-fehéreket, mivel most nincs átigazolási időszak, de a korábbi együttese számára véget ért a bajnokság, így részt vett a DEAC foglalkozásán, hogy szokja a leendő csapattársakat.

A 28 éves játékos gond nélkül elkezdte a munkát, majd váratlanul rosszul lett, összeesett, elvesztette az eszméletét. Rögtön a segítségére sietett együttesünk egyik játékosa, Árvai Péter, aki nem mellesleg orvos. Érzékelte, hogy a csapattársának nincs pulzusa, ezért azonnal megkezdte a szívmasszázst. Szerencsére a DESOK – mint a Debrecen Egyetemi összes sportlétesítménye – rendelkezik defibrillátorral, amit elő is kellett venni.

– Zajlott az edzés, Peti pedig pont mögöttem ütött, így nem láttam – kezdte a visszaemlékezést a DEAC feladója, Blázsovics életét megmentő Árvai Péter, aki korábban két és fél évig dolgozott a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáján, jelenleg a Berettyóújfalui Campus neurológusa, emellett pedig feltalálóként a hasonlóan hirtelen rosszullétek gyors diagnosztizálásán dolgozik. – Aztán az egyik csapattársam szólt, hogy Peti elesett. Megfordultam, és láttam, hogy fekszik a földön. Görcsrohama kezdődött, ami számomra neurológusként nem egy idegen látvány. Mondtam a többieknek, hogy ne ijedjenek meg, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt. Kértem, hogy jelezzék a központnak, ez egy megkezdett újraélesztés, mert ilyenkor az eset-, vagy rohamkocsit küldik. A DESOK-ban volt egy félautomata defibrillátor, amit beüzemeltünk, mivel azonban a készülék nem javasolta, hogy defibrilláljunk, így folytatttuk a mellkaskompressziókat. Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét. Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él – fogalmazott Árvai Péter.

Blázsovics Péterrel korábban még soha nem fordult elő hasonló eset, nem lett rosszul sem edzésen, sem máshol. A szokásos sportorvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmi rendellenességet.

– Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek – mondta Blázsovics Péter. – Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet. Nem győzőm neki eléggé megköszönni, amit értem tett. Az eddigi vizsgálatok szerint minden rendben, de még vár rám egy szív ultrahang is, ami sorsdöntő lehet a jövőmet illetően. Bízom benne, hogy folytathatom a sportot, nagyon szeretnék a következő szezonban a DEAC-ban játszani, de nyilván az egészség fontosabb. Velem van a barátnőm és a családom is, a bátyám Pestről, anyukám Győrből, édesapám és húgom pedig Sümegről rohant hozzám. Azt beszéltük, óriási szerencse, hogy itt lettem rosszul, és nem egyedül otthon, vagy egy másik csapatban, ahol talán nem lett volna ilyen gyors segítség – tette hozzá a játékos, aki jelenleg is a DE Kardiológia és Szívsebészeti Klinikájának intenzív osztályán van megfigyelésen.

A Magyar Röplabda Szövetség mielőbbi teljes felépülést kíván Blázsovics Péternek, s hatalmas köszönetét fejezi ki az életét megmentő Árvai Péternek, továbbá a többi DEAC-játékosnak és az orvosoknak, akik segítettek a tragédia elkerülésében!