Alapfokú játékvezetői tanfolyam indul!

Szövetség

A Magyar Röplabda Szövetség és a Budapesti Röplabda Szövetség közös szervezésben alapfokú játékvezetői tanfolyamot hirdet. A tanfolyam célja, a játékvezetés népszerűsítése és megismertetése az érdeklődőkkel, továbbá játékvezetői működés lehetőségének megteremtése, mind a Magyar Röplabda Szövetség bajnokságaiban, mind pedig a Budapesti Röplabda Szövetség bajnokságaiban. Várjuk minden érdeklődő és a Klubok által delegáltak jelentkezését a hunref@hunvolley.hu címre. A jelentkezési határidő: szeptember 22. (éjfél)!

A játékszabályok mellett jegyzőkönyvvezetői és ellenőrzési ismeretek, elméleti összefoglaló, s mérkőzéssel kapcsolatos gyakorlatok is színesítik a képzést. Mindegyik foglalkozás időtartama 17 óra és 20 óra 30 perc között lesz.

Az elméleti előadások időpontjai: szeptember 26. (csütörtök), október 1. (kedd), október 3. (csütörtök), október 8. (kedd), október 10. (csütörtök), október 15. (kedd).

A tanfolyam helyszíne: Kizárólag online formában kerül lebonyolításra (Microsoft Teams-en keresztül).

Minden heti oktatást követően a hétvégén online teszt megírására kerül sor az adott heti előadások anyagából. Ez 10-10 kérdés az adott témakörökből online formában, az MRSZ oktatási felületén.

Az írásbeli elméleti vizsga október 21-én, hétfőn lesz majd a délutáni órákban online formában, az MRSZ oktatási felületén.

A szóbeli vizsga ugyanezen a napon (okt. 21-én) az esti órákban kerül lebonyolításra, az írásbeli tesztet követően. A vizsgabizottság tagjai: később kerülnek kijelölésre

A gyakorlati vizsgára pedig az U13/U15/U17 korosztály III. és IV. osztályú mérkőzésein vagy szervezett torna keretében kerül sor egy-egy hétvégi napon, a sikeres elméleti vizsgát követően, minimum egy alkalommal legalább 3 mérkőzésen I. és II. játékvezetés is. A résztvevőket működés közben értékeljük. Sikertelen gyakorlati vizsga esetén egy pót alkalmat tudunk biztosítani;

A Tanfolyam díja: 43.000 Ft + ÁFA/fő, azaz bruttó 54.610 Ft, amelyet az MRSZ számlájára kell átutalással befizetni 10300002-10564905-49020012 számlaszámra. Megjegyzés rovatba kérjük feltüntetni: JV alapfokú/jelentkező neve vagy a kapott számla száma/jelentkező neve.

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 22. (éjfél);. A tanfolyamra való jelentkezéshez a hunref@hunvolley.hu e-mail címre kérjük megküldeni: a jelentkező nevét, születési idejét, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét. Sportszervezet esetén a sportszervezet számlázási adatait.

Befizetési határidő: 2024. szeptember 25. (éjfél) – a befizetés igazolását kérjük elküldeni a hunref@hunvolley.hu címre a jelentkezés visszaigazolását követően.

A részvételi díj tartalmazza a képzés költségét. Sikeres elméleti és gyakorlati vizsga esetén az MRSZ biztosítja a jelentkezőnek az adott szezonban érvényben lévő játékvezetői egyenruhát, egy sípot és egy síp tartót (egységes a bajnokságban valamennyi játékvezető számára).

A képzésre pótjelentkezést legkésőbb 2024. szeptember 27-ig áll módunkban elfogadni. A résztvevő törlése esetén, vis-major kivételével, a díj nem kerül visszafizetésre. Sportszervezeti voucher beszámításának igényét kérjük a jelentkezésnél jelezni. A beszámítható voucher-ek pontos számát a versenyiroda@hunvolley.hu e-mail címen tudják lekérni az illetékes sportszervezetek képviselői. A Versenyiroda által visszaigazolt felhasználható összeg jóváírásra kerül a tanfolyam díjából.

A tanfolyam elméleti követelménye: a teremröplabdázás hivatalos játékszabályai 2021-24. évi kiadása (letölthető az MRSZ Back Office rendszerében, illetve a hunvolley.info oldalon az MRSZ – Szervezet -> Dokumentum fül alatt)

További, szabályokkal kapcsolatos anyagok: Esetgyűjtemény 2020 (letölthető az MRSZ Back Office rendszerében, illetve a hunvolley.info oldalon az MRSZ – Szervezet -> Dokumentum fül alatt)

Elektronikus tananyagok: A résztvevők számára valamennyi képzési anyag online formában megosztásra kerül.

Követelményrend 

Elméleti előadások: törlésre kerül a résztvevő, ha nem jelenik meg legalább 4 elméleti előadáson

Elméleti vizsga: törlésre kerül a résztvevő, ha az elméleti vizsgán nem jelenik meg

Sikeres vizsga feltétele: az írásbeli vizsgán legalább 80%-os eredmény és a szóbeli vizsgán való megfelelés; az eredményes elméleti vizsga eredménye lehet: „kiváló”, „jó”, „megfelelt”

Elméleti pótvizsga: az a résztvevő, aki az elméleti vizsga valamelyik részét (szóbeli vagy írásbeli) nem teljesíti, pótvizsgára bocsátható, azzal a feltétellel, hogy a vizsga mindkét részét ismételni szükséges; az elméleti pótvizsga díja: 14.000 Ft + ÁFA/fő (bruttó 17.780 Ft); az elméleti pótvizsga sikertelensége esetén a tanfolyamot meg kell ismételni, az elméleti pótvizsga a vizsga után legkorábban 2 héttel tartható meg, amelyről az érintettek írásban kapnak tájékoztatást; az elméleti vizsgáról előzetes bejelentés alapján, igazoltan (iskolai/munkahelyi/orvosi igazolással) távolmaradók az elméleti pótvizsgán vizsgázhatnak

Gyakorlati oktatás/vizsga: külön gyakorlati oktatás/óra nem kerül megszervezésre, a gyakorlat és vizsga az MRSZ utánpótlás bajnokságainak mérkőzésein kerül lebonyolításra egy időben

Gyakorlati vizsgán a sikeres vizsga feltétele: minimum két alkalommal teremröplabda mérkőzésen végzett; játékvezetői ellenőrzés során legalább az „Alkalmas” minősítés megszerzése

A tanfolyam díjának befizetése: törlésre kerül a résztvevő, ha a tanfolyam díját az 1.4 pontban megadott határidőig nem fizeti meg

A tanfolyam sikeres elvégzése utáni követelmény: azon sikeresen végzett játékvezető jelöltek, akik budapesti illetőségűek, vállalják, hogy a Budapesti Röplabda Szövetség által rendezett versenysorozatokban legalább 3 évig játékvezetői tevékenységet folytatnak. E kötelezettség részleteiről a Budapesti Röplabda Szövetségtől kaphatnak pontos tájékoztatást.

Jelentkezési korhatár: 16 és 55 év közöttiek jelentkezését várjuk elsősorban. 55 év fölötti jelentkező különösen indokolt esetben vehet részt a tanfolyamon és kizárólag utánpótlás korosztályban tudunk működési lehetőséget biztosítani számára. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy minden 16 év alatti sikeres vizsgázó esetében Gyámhatósági Hozzájárulás is szükséges az aktív a játékvezetői működéshez! Azon érdeklődők, akik kizárólag a BRSZ bajnokságaiban kívánnak működni, jelentkezésükkor jelezzék ezen szándékukat. Számukra külön konstrukció kerül kialakításra. Azon érdeklődők, akik kizárólag az MRSZ III. és IV osztályú mérkőzésein kívánnak szükségjátékvezetőként közreműködni, vagy egyszerűen csak szeretnének játékvezetői ismeretekre szert tenni, kérem ezen szándékukat a jelentkezéskor jelezzék. Számukra külön részvételi konstrukció kerül kialakításra. Indokolt esetben egyéni pénzügyi konstrukció igényelhető a részvételidíj megfizetésére. Kérem, hogy jelentkezésükkor ezen szándékukat előzetesen jelezzék!

A megfelelő információ áramlás érdekében kérjük kedves jelentkezőinket, hogy e-mail fiókjaikban rendszeresen ellenőrizzék SPAM mappájukat, ugyanis a @hunvolley-ről érkező levelek gyakran oda érkeznek.