Sporttörténelmi siker: Kun/Villám-ezüst Qindongban!

Kun Stefánia és Villám Lilla a kínai Qindongban szerepelt a hétvégén Beach Pro Tour Futures versenyen, amelyen történelmi ezüstérmet szereztek.

A magyar páros egyből a főtáblán kezdte a versenyt, ahol a csoportkörben egy japán páros elleni vereséggel, majd egy kínaiak elleni sikerrel zártak. Következett a nyolcaddöntő, ahol egy újabb japán kettős jött szembe. Egy rendkívül kiélezett mérkőzésen, döntő szettben 19:17-re sikerült legyőzni őket.

A negyeddöntőben egy fülöp-szigeteki duó következett, akiket Kun és Villám ellentmondást nem tűrően, mondhatni, simán, 2:0-ra győzött le a szombati nap végén, így a zárónap délelőttjén elődöntőt játszhattak.

Az elődöntőben egy ausztrál páros, Bettenay és Dodd érkezett. Az első szettet szorosan bár, de elvesztették a lányok, a második és a döntő játszmában azonban felülkerekedtek ellenfeleiken, így a magyar strandröplabdasport első női döntőseivé váltak Beach Pro Tour tornán!

A fináléban egy harmadik japán páros, Ren és Non volt az ellenfél. Az első szettet a japánok hozták, majd a másodikban is tetemes előnyt szereztek. Lilla és Stefi azonban hatalmasat küzdött, több meccslabdát is hárítva, 15:20-ról fordítva kiegyenlítettek. A döntő játszmában sokáig fej-fej mellett haladtak, a 10:10-nél két pontos előnyre tettek szert a keletiek, amelyből még sikerült visszajönni, de egy újabb japán roham után 15:13-ra ők nyerték a mérkőzést. A lányok nyakába tehát ezüstérem került!

Szívből gratulálunk Stefinek, Lillának és Leónak, nagyon büszkék vagyunk Rátok!