U22-es ob-döntő: üres a trón a lányoknál, lesz-e címvédés a fiúknál?

Strandröplabda, UP

Rendhagyó módon, idén nem az egyik felnőtt ob-fordulóval együtt, hanem önálló versenyként, az MRSZ rendezésében kerül lebonyolításra hétvégén az U22-es országos bajnokság. Már évek óta igény volt a játékosok részéről, hogy ne egy nap alatt, 15 pontos játszmákkal legyen lebonyolítva a verseny, hanem legyen megadva ennek is a módja, hiszen az ezen résztvevő játékosok egy része a felnőtt ob-döntő élmezőnyéhez tartozik.

 

Így most először két napos formában, de végig 21 pontos szettekkel kerül megrendezésre az eredeti, csepeli helyszín helyett végül a Kőér utcai Budapest Beach Arénában, együtt a II. osztályú U18-as és U22-es fináléval, amelyek tavaly debütáltak nagy sikerrel a programban.

A lebonyolítás is hasonló lesz egy ob-fordulóhoz, azzal a különbséggel, hogy szombaton most csak a legjobb nyolcig játszák le a találkozókat, s vasárnap innen folytatódik a verseny, viszont vasárnap lejátsszák az 5-8. helyezések helyosztóit is.

Ami a mezőnyt illeti, a fiúknál ott lesz a mezőnyben az egyik tavalyi győztes, Petik Csanád, azonban bajnok párja Ghazal Jamil már kiöregedett a korosztályból. Csani így most névrokonával, a tavaly ezüstérmes Frányó Csanáddal indul. Legnagyobb riválisaik az abádszalóki ob-fordulón negyedik, s az U20-as Európa-bajnokságon is résztvevő Dóczi Domonkos és Udvarhelyi Márton lehetnek, illetve a tavalyi U20-as bajnok és Eb-negyedik Mikuláss Koch Marcell és Szabó Vilmos, valamint az egy éve U18-as aranyérmes Tari Bence és Veress Ákos lehetnek, akik azonban erre a tornára párt cseréltek: Mikuláss Tarival, Szabó Veressel indul.

A lányoknál viszont üres a trón, hiszen sem a címvédő Vasvári testvérek, sem pedig a tavalyi ezüstérmes Ratkai Panna és Vecsey Fanni nem lesz ott az indulók között, pedig még mindannyian beférnek a korosztályba. Ott lesz viszont a tavalyi bronzérmes és idén már U18-as bajnok Bútor Anna és Kristóf Dóra, valamint az ott ezüstérmes Kun Stefánia és Szabó Anna. Sőt, egy korábbi U22-es bajnok páros, Divényi Zita és Réthelyi Zsófia is tagja a mezőnynek, akik még 2019-ben voltak aranyérmesek ebben a korosztályban. Az első helyen azonban a múlt héten élete első ob-fordulóját megnyerő és 2020-ban U22-ben már ezüstérmes Gubik Hanna és a múlt heti hartbergi MEVZA-tornán U18-ban aranyérmes Honti-Majoros Chiara lesz kiemelve.

Szóval izgalmakban ezen a hétvégén sem lesz hiány. Pláne, hogy szombaton az U22-es, vasárnap pedig az U18-as II. osztályú döntőt is megrendezik – itt azok a versenyzők indulhatnak, akik nem fértek be ezen korosztályok nagydöntőibe – ugyanezen a helyszínen. Sajnos a fiúknál nem volt jelentkező ebben a kategóriában, a lányoknál viszont az idősebbeknél 15, a fiatalabbaknál 12 páros is összeméri erejét.

 

Az esemény lebonyolítása az alábbi linken:
https://docs.google.com/spreadsheets/d/14jWyaYqDI-k-yvi5ktjbJ3YVehkIxqom/edit#gid=235091671