U22-es ob: 15 és 16 éves játékosok a dobogó tetején

Strandröplabda, UP

Szombaton és vasárnap a Budapest Beach Arénában rendezték meg a strandröplabdázók U22-es országos bajnokságát. A lányoknál Kun Stefánia és Szabó Anna, a fiúknál pedig Mikuláss Koch Marcell és Tari Bence állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

 

A hűvös időt és szombaton viharszünetet is hozó verseny első napján a fiúknál nem született meglepetés, hiszen az első négy kiemelt csoportgyőztesként jutott a legjobb nyolc közé. A lányoknál is továbbjutott mind a négy, azonban az első helyen kiemelt Gubik Hanna/Honti-Majoros Chiara és a harmadik Bútor Anna/Kristóf Dóra kettős is váratlan vereséget szenvedett a csoportdöntőn.

A vasárnap reggeli negyeddöntőket azonban ők is sikerrel vették, így az elődöntőbe az eredetileg is esélyesnek tartott négy-négy páros jutott, igaz, a lányoknál kicsit átrendezve az ágakat. Így fordulhatott elő, hogy ezúttal már az elődöntőben találkozott egymással az U18-as ob két döntős kettőse, ahol Bútor és Kristóf nyert, most viszont Kun és Szabó három játszmában vissza tudott vágni. Ellenfelük a döntőben a 2018-ban egyszer már U22-es bajnok, egy évvel később pedig felnőtt ob-bronzérmes, idén pedig ob-fordulót nyerő Diványi Zita/Réthelyi Zsófia kettős lett, amely ugyancsak fordulatos meccsen, három szettben nyert a múlt héten ugyancsak felnőtt ob-fordulógyőztes Gubik és az ezalatt U18-as MEVZA-tornát nyerő Honti-Majoros ellen.

A fiúknál az idén felnőtt ob-fordulón negyedik és U20-as Eb-résztvevő Dóczi Domonkos/Udvarhelyi Márton kettős csak döntő szettben jutott a fináléba a két Csanád, a tavalyi ezüstérmes Frányó és a bajnoki címvédő Petik ellen, ezzel szemben Mikuláss Kochnak és Tarinak két játszma is elég volt ugyanehhez párjaik, Szabó Vilmos és Veress Ákos ellen.

A fiúk bronzmeccsét a Csanádok kezdték jobban, de aztán a második szett közepétől Szabó és Veress átvette a játék irányítását és végül a döntő szettben meg is szerezték a harmadik helyet. A lányoknál Bútor és Kristóf egy szorosabb és egy simább játszmában győzte le Gubikot és Honti-Majorost. A női döntő első felvonásában 19:19 után Divényi és Réthelyi rutinja döntött, ám aztán a fiatalabbak – Kun Stefi 16, Szabó Anna pedig még csak 15 éves – diktálták az iramot és végül meg is szerezték a bajnoki címet.

A fiúknál az összeszokottabb Dóczi/Udvarhelyi kettős kezdte jobban a finálét, és simán nyerte is az első szettet, azonban az egyre erősödő szélben és esőben bátor nyitásaikkal – a lányokhoz hasonlóan – Mikuláss Koch Marciék is meg tudták fordítani az állást, így végül az alkalmi duó állhatott fel a dobogó tetejére, akik közül Tari Bence még ugyancsak a 16. évében jár.

 

U22-es országos bajnokság, fiúk:
1. Mikuláss Koch Marcell, Tari Bence (SRSE)
2. Dóczi Domonkos, Udvarhelyi Márton (SRSE)
3. Szabó Vilmos (Gödöllői RC), Veress Ákos (SRSE)
4. Frányó Csanád, Petik Csanád (SRSE)

Lányok:
1. Kun Stefánia (SRSE), Szabó Anna (Gödöllői RC)
2. Divényi Zita, Réthelyi Zsófia (Kispest SE)
3. Bútor Anna, Kristóf Dóra (Gödöllői RC)
4. Gubik Hanna (Beach Sport), Honti-Majoros Chiara (Strandsport SE)

 

Ugyanezen a helyszínen rendezték szombaton a lányuk U22-es, vasárnap pedig az U18-as II. osztályú bajnokságát is. Előbbieknél Buzásy Luca és Sárközy Emma (Vasas) győzött Barta Izabella és Kamilla (Park és Strand RP), illetve Hoffmann Kitti és Hanna (Pécsi EAC) előtt, míg utóbbiaknál Filó Dóra és Máthé-Barabássy Kata (Vasas) diadalmaskodott Pap Lilit és Solti Fannit (Beach Sport), valamint Pádár Pannát (Strandsport SE) és Lengyel-Polonkay Stefániát (SRSE) megelőzve.