Telekom Strandröplabda OB: Kezdődik a második forduló Nyíregyházán!

Június 27-29. között rendezik a Telekom Strandröplabda Országos Bajnokság második fordulóját, Nyíregyházán, Aquarius Élmény- és Parkfürdőben. A férfiaknál 27, a nőknél 22 páros küzd a tornagyőzelemért.

Pénteken a selejtezőkre kerül sor, a 16-os tábláról négy páros kerül a főtáblára, ahol 12 kiemelthez csatlakozhatnak a szombati napon. A főtáblán négy négycsapatos csoportból az elsők egyből a negyeddöntőbe kvalifikálnak, míg a második- és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a negyeddöntőbe jutásért. Vasárnap kerül megrendezésre mindkét nemnél a két-két elődöntő, valamint a helyosztók. A verseny érdekessége, hogy az elődöntők és a döntők Nyíregyházán, a város főterén kerülnek megrendezésre. A sorsolás ITT érhető el.

A férfiaknál az első forduló győztese, Kunert Mátyás és Polgár Levente természetesen a főtáblán, szombaton kezdi a versenyt. Csakúgy, mint a nemzetközi szinten is versenyző párosaink közül Borbély Boldizsár és Niemeier Lukas, Dóczi Domonkos pedig ezúttal Hajós Artúrral lép a homokra. A hölgyeknél az előző forduló mindegyik dobogós párosa elindul, így ismét nagy küzdelem várható az érmekért.

Párhuzamosan a felnőtt versennyel U16-os 5*-os versenyt is rendeznek, pénteken a lányok, vasárnap pedig a fiúk részére.

A felnőtt torna bronzmérkőzéseit és döntőit vasárnap a nyíregyházi főtérről az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetíti az alábbi program szerint:
14:05 – női bronzmérkőzés
15:15 – férfi bronzmérkőzés
16:30 – női döntő
17:30 – férfi döntő