Május 30. és június 1. között, a csopaki Beach Arénában rendezik a Telekom Strandröplabda Országos Bajnokság első fordulóját. Mindkét nemben 28-28 csapat nevezésének befogadására volt lehetőség, a lányoknál 25 páros nevezése érkezett be, míg a fiúknál teljes táblával indul a selejtező.
Pénteken a selejtezőkre kerül sor, a 16-os tábláról négy páros kerül a főtáblára, ahol 12 kiemelthez csatlakozhatnak a szombati napon. A főtáblán négy négycsapatos csoportból az elsők egyből a negyeddöntőbe kvalifikálnak, míg a második- és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a negyeddöntőbe jutásért. Vasárnap kerül megrendezésre mindkét nemnél a két-két elődöntő, valamint a helyosztók. A verseny sorsolása ITT érhető el.
Kiélezett küzdelmek várhatók mindkét nemnél. A férfiaknál a tavalyi bajnok Stréli/Dóczi, és az ezüstérmes Tari/Veress páros az innsbrucki MEVZA-tornán vesznek részt (Dóczi Domonkos Bogáncs Bálinttal). A nőknél a tavalyi bajnok Villám Lilla épp az ezüstérmes Kun Stefániával versenyez majd szintén Ausztriában, ők sem mérettetik meg magukat a csopaki első fordulón, így szabad a pálya a trónkövetelők előtt.
Párhuzamosan a felnőtt versennyel U16-os 5*-os versenyt is rendeznek, pénteken a lányok, vasárnap pedig a fiúk részére.
A verseny látogatása ingyenes, várunk minden érdeklődőt. A felnőtt torna bronzmérkőzéseit és döntőit vasárnap az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetíti az alábbi program szerint:
14:05 – női bronzmérkőzés
15:15 – férfi bronzmérkőzés
16:30 – női döntő
17:30 – férfi döntő