Magyar strandröpis ezüst és bronz a United World Games-en

Strandröplabda, UP

A múlt hétvégén rendezték a 2022-es, úgynevezett United World Games-t immáron hagyományosan, az ausztriai Klagenfurtban. A korosztályos seregszemlén 11 magyar strandröplabdázó is szerencsét próbált, nem is akárhogyan, hiszen közülük hárman is a dobogóra állhattak.

 

A verseny során a nevezett párosokat 3-4 csapatos csoportokba sorsolták, ahol mindenki játszott mindenkivel. Az első helyezettek és a három legjobb csoportmásodik jutott be a legjobb nyolc közé, a többiek az alsó házban folytatták a 9. helyért.

A mieink közül a legsikeresebben az U15-ös korosztályban induló Németh Zina (UTE) és Stréli Tamara (SRSE) szerepelt, akik három győzelmet szerezve a csoportból első helyen jutottak tovább a felsőházba, míg Honti-Majoros Carmen (Strandsport SE) és Matkovics Alma (Beach Sport) az alsóházban folytatta a küzdelmeket.

Az izgalmas csaták során Zináék döntőbe jutottak svájci ellenfelük skalpját megszerezve, ahol szintén egy svájci – a papírforma alapján – a legerősebb csapat várt rájuk. A döntőbe valóban a torna két legjobb csapata jutott, amely meglátszott a mérkőzés színvonalán is. Minimális különbséggel a svájciak húzták be az első szettet, majd a másodikban a mieink három pontos előnyénél sajnos egy rossz talajfogást követően megsérült Zina dereka, és bár az ápolási szünetet követően végig játszották a meccset, de a svájci lányok kihasználva a korlátozott mozgástartományt 15:12-re megfordították, és megnyerték a szettet, és ezáltal a tornát is. A mieinknek így is ezüstérem jutott, míg Cármenék a 13. helyen végeztek.

Az U17-esek között Honti-Majoros Chiara (Strandsport SE) és a svájci Chantal Utzinger, valamint Rózsás Eszter és Zolnai Flóra (ÉDRA) is csoportmásodikként jutott tovább a negyeddöntőbe. ahonnan Chiaráék jutottak a legjobb négy közé. Sajnos ott egy nagyszerű elődöntőben maradtak alul egy svájci duó ellen, viszont remek játékkal a bronzérmet sikerült megszerezniük. Annak ellenére, hogy Chantallal most találkoztak életükben először a torna során mérkőzésről mérkőzésre csiszolódtak, amely végeredményben egy harmadik helyet jelentett számukra.

Eszterék a negyeddöntőt 2:1-es csatában elveszítve az 5. helyen végeztek, míg Gyebnár Fannit (Gödöllői RC) és Strébl Noémit (BVSC) éppen Chiaráék szorították ki a legjobb nyolcból, viszont minden B döntős meccsüket megnyerve a 9. helyen zárták a tornát.

A fiúk U17 kategóriájában 6 csapat vett részt a tornán, köztük Bandi Bernát és Tálos Péter (ÉDRA). Itt mindenki játszott mindenkivel, de a magyar fiúk 2 mérkőzés után egy sérülés miatt nem tudták lejátszani a maradék meccseiket így az 5. helyen végeztek.

Összességében nagyszerű sportrendezvénynek lehettek a sportolóink részesei, ahol a játékosok kapcsolatot építhettek külföldi társaikkal, több meghívás is elhangzott az egyesületi edzők között. Másodsorban nagyszerű élmény volt látni a sportolók közötti versengést, ahol a fair play, mint eszme abszolút érezhető volt a mérkőzéseken.