Magyar bajnoki címmel a hátuk mögött készülnek az Európa-bajnokságra

2026-08-10

Egy nap sem telt el első közös magyar bajnoki címük megszerzése óta, máris újabb komoly kihívás vár Kun Stefániára és Villám Lillára. A magyar páros a lengyelországi Stare Jabłonkiban lép homokra a strandröplabda Európa-bajnokságon, ahol a főtábla 26. helyéről várja a küzdelmek kezdetét.

Kun és Villám szereplése különleges mérföldkő a magyar strandröplabda számára is, hiszen 21 év után ismét magyar páros lesz ott a kontinensviadal mezőnyében. A kettős az E csoportba került, ahol első mérkőzését augusztus 12-én, 9 órakor a svájci Mäder/Kernen páros ellen játssza. A csoport másik nyitómérkőzésén a német Ittlinger/Grüne és az osztrák Klinger D./Klinger R. kettős találkozik. A második körben az első mérkőzések győztesei egymással, míg a vesztesek szintén egymással csapnak össze.

A friss magyar bajnokok önbizalommal telve utazhatnak Lengyelországba, miután a mögöttünk álló hétvégén a Telekom Strandröplabda Országos Bajnokság Döntőjén közösen először állhattak fel a dobogó legfelső fokára. A hazai siker után azonban már az Európa-bajnokságra helyeződik a hangsúly, ahol a kontinens élmezőnyéhez tartozó párosok között bizonyíthatnak.

A páros nevében Kun Stefánia beszélt a magyar bajnoki cím jelentőségéről, az előttük álló csoportmérkőzésekről, az Eb-vel kapcsolatos várakozásaikról és arról is, mit jelent számukra a kontinensviadalon való szereplés.

– Tegnap szereztétek meg ebben a felállásban első magyar bajnoki címeteket, most pedig már az Európa-bajnokságra készültök. Mennyit ad nektek az Eb előtt a hétvégi siker, és milyen állapotban érzitek most magatokat?

– Szerintem felszabadított minket ez a győzelem, és nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az Európa-bajnokságon is felszabadultan, fesztelenül tudjunk játszani. Így természetesen még nagyobb örömmel utazunk ki.

– A főtábla 26. helyéről várjátok a rajtot Stare Jabłonkiban. Mit vártok az Európa-bajnokságtól, és milyen eredménnyel lennétek elégedettek a torna végén?

– Én személy szerint elsősorban a tisztes helytállást tűztem ki célul ilyen nagynevű párosok ellen. Ezek azok a mérkőzések, amelyeken rengeteg értékes tapasztalatot lehet szerezni, ugyanakkor természetesen bízunk abban is, hogy sikerül meglepetést okoznunk az ellenfeleinknek.

– Egy német, egy osztrák és egy svájci párossal kerültetek egy csoportba. Hogyan látjátok az erőviszonyokat, és milyen előjelekkel várjátok ezeket a mérkőzéseket?

– Mindhárom páros nagyon erős, így biztosan nem várnak ránk könnyű mérkőzések. Minden egyes pontért meg kell majd küzdenünk. Mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön továbbjutnunk a csoportból, ehhez pedig szeretnénk a lehető legjobb játékunkat nyújtani.

– Mit jelent számotokra ez az Európa-bajnoki szereplés a pályafutásotok jelenlegi szakaszában?

– Nagyon boldogok vagyunk, hogy mi lehetünk az a páros, amely ennyi idő után ismét képviselheti Magyarországot egy ilyen magas színvonalú kontinensviadalon. Éppen tegnap említették az egyik interjúnk során, hogy én még meg sem születtem, amikor legutóbb magyar páros szerepelt Európa-bajnokságon. Hatalmas megtiszteltetés számomunkra, hogy részt vehetünk a versenyen, és mindent megteszünk azért, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.

Kun Stefánia és Villám Lilla tehát friss magyar bajnokként kezdheti meg szereplését szerdán Stare Jabłonkiban. A 21 év után ismét magyar részvétellel zajló Európa-bajnoki szereplés első állomása augusztus 12-én, 9 órakor a svájci Mäder/Kernen elleni csoportmérkőzés lesz.