Ma este ismét útjára indul a magyar női röplabda legmagasabb osztálya, méghozzá a TippmixPro nevével fémjelezve. Az előttünk álló hónapokban a legjobb hazai csapatok feszülnek egymásnak, hogy...
Hírek
Utánpótlás-válogatottaink idén is felnőtt bajnokságokban indulnak!
A hamarosan kezdődő szezonban is láthatjuk utánpótlás-válogatottainkat megmérkőzni felnőtt bajnokságokban. Ezúttal mindkét nemnél az U18-as együttesek fognak mérkőzéseket játszani, a lányoknál az...
Sorsoltak a 2026-os női Európa-bajnokságra, ezek a csapatok lesznek a mieink ellenfelei!
2025. október 4-én, Bariban, a Castello...
Kezdődik az utánpótlás-válogatott szezon: íme a leány U15-ös összetartások keretei!
A tavalyi U16-os Európa-bajnoki részvételt és az...
Íme a Magyar Kupa párosításai
Ma délután a Magyar Röplabda Szövetség újbudai...
Eb-selejtező: győzött, így csoportját megnyerve Eb-résztvevő Dánia
Az ifj. Nagy Péter irányította magyar...
Buzek László U17 OB-döntő: Kecskemétre szegeződnek a szemek
Május utolsó-június első hétvégéjén az U17-es fiúk Kecskeméten szállnak harcba a bajnoki címért. Május 30. és június 1. között Kecskeméten rendezik a Buzek László U17 Országos Bajnokság I. osztályának döntőjét. A rendező KESI mellett a Dunaújváros, a Pénzügyőr, a Kaposvár, a MÁV Előre és a Szolnok méri össze tudását. A...
KHG-KNRC: Új szezon, új név
Új néven, KHG-KNRC-ként szerepel a 2025/26-os idényben az idei Extraliga bronzérmese. A hétfői napon az Arénában Kaposvár polgármesterének jelenlétében írta alá a klub vezetése és a KHG ügyvezetői a megállapodást, mely szerint a 2025-2026-os évben már KHG-KNRC néven szerepel majd a csapat – áll a kaposváriak közleményében. -...
Férfi Eb-selejtező: Törökország érvényesítette a papírformát
A klasszisokat a soraiban tudó török nemzeti együttes magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a házigazda magyar férfi röplabda-válogatott felett szombat este, az Eb-selejtező nyíregyházi fordulójában....
Férfi MEVZA-Liga: ausztriai vereséggel folytatta szereplését a MÁV Előre
A Horváth Kristófot és Szabó Alpárt is...
Női MEVZA-Liga: vereséggel zárta az alapszakaszt a Swietelsky-Békéscsaba
Az már korábban eldőlt, hogy a...
Magyar Kupa: a KNRC-vel teljes az elődöntő mezőnye
Az idegenbeli 3:2-es siker után hazai pályán...
Látogatás a szerb utánpótlás válogatottak edzőtáborában
A Magyar Röplabda Szövetség és a Szerb Röplabda...
Férfi Extraliga: dági győzelmével őrzi első helyét a Fino Kaposvár
Két mérkőzést rendeztek vasárnap a férfi...
Női NB I: sikerével továbbra is élen a TFSE
Ahogy az előző fordulóban, úgy most sem...
Női Extraliga: a Vasas nyerte a rangadót
Tizenkét forduló után továbbra is hibátlan a...
Férfi Extraliga: a bajnokságban továbbra is veretlen a MÁV Előre
Három mérkőzést rendeztek szombaton a férfi...
Férfi Extraliga: ötszettes csatában győzött a Szeged
A férfi Extraliga 15. fordulójának pénteki...
Női Extraliga: pontot rabolt a DVTK Békéscsabáról
Hatalmasat küzdött a DVTK a...
Magyar Kupa: a Fino Kaposvárral teljes az elődöntő mezőnye
A somogyiak a Fehérváron 3:1-re megnyert első...
Magyar Kupa: a Kecskemét a harmadik elődöntős
A Kecskeméti RC jutott harmadikként a Magyar...
Boskó Ági is debütálhatott a svédek ellen
A múlt hét végén Svédországban túrázott az Arany...
Keen Cameron bízik benne, hogy eredményesek lesznek az El-ben
Két mérkőzést játszott le Romániában az Ezüst...
Osztályozó: idegenben nyertek az NB II-esek
A múlt hétvégén rendezték meg a női NB I...
Hasznos erőfelmérőn van túl a férfiválogatott
Az Európa-liga sorozatra készülő férfiválogatott...
U20-as OB: kecskeméti és MTK-aranyérem
A helyosztókkal befejeződött az U20-as fiú és...
Női válogatott: Győzelem Svédországban!
Visszavágott a svédeknek a tegnapi 3:2-es...
KESI–Pénzügyőr és MTK–Gödöllő döntők az U20-as bajnokságban
Kialakult a döntők párosítása a fiú és leány...
Női válogatott: Nagy csatában, szoros vereség Svédország vendégeként
Újoncokat avatott, motiváltan játszott és nagy...
Óriási körbeverések az U20-as bajnokság döntőjének első napján
Túl vagyunk az U20-as fiú és leány országos...
Bögöly Gábor szerint időszerű volt a fiatalítás a válogatottban
Május 27-én megkezdi menetelését férfi...
A névadó gondolatai – interjú Őryné Merő Nórával
Hétvégén rendezték a leány U13-as mini röplabda...
Pénteken rajtol az U20-as bajnokság döntője
Péntektől vasárnapig rendezik meg a fiú és lány...
Európa Liga: Pintér Andrea rutinja is sokat számíthat
Tíz nap múlva játssza első Európa...
MRSZ UP Szakanyag 1. fejezet Erőnléti fejlesztés a röplabdában
MRSZ UP Szakanyag 1. fejezet Erőnléti fejlesztés...
Női NB II döntő: Szegeden nyerte a finálét a Kispest SE
Vasárnap játszották le a női NB II döntőjének...
U13-as Mini bajnokság: Pénzügyőr és Vasas aranyérem
A hétvégén rendezték az U13-as Mini országos...
Németh Anett lett a Bundesliga MVP-je 2023-ban
Bár az SC Potsdam hazai pályán 3:1-re kikapott a...
Hétfőn kezdi az EL-felkészülést a női válogatott
Telkiben találkozik először a keret május 15-én,...
Hétvégén rendezik az U13-as Mini bajnokságokat
Szombaton és vasárnap rendezik a Dunszt Ferenc...
Horváth Kristóf már a válogatottra koncentrál!
A francia Nantes magyar válogatott ütője,...








