November 18-án, csütörtökön, a Farkasréti Temetőben vesznek végső búcsút az október 17-én, életének 79. esztendejében elhunyt Dr. Bánhegyi Emiltől, a Magyar Röplabda Szövetség korábbi elnökétől, a...
Hírek
Világbajnokságra készülnek utánpótlás strandröplabdázóink
A tervek szerint – és ha a járványhelyzet is megengedi – decemberben, Thaiföldön rendezik meg az U19-es és U21-es strandröplabda-világbajnokságot, amelyen magyar versenyzők is indulnak majd. A...
Szövetségi szemináriumot az európai kupákban induló csapatok számára
A Magyar Röplabda Szövetség Versenyirodája...
A hétvégén botló Nyíregyháza a hibátlan Békéscsaba ellen javíthat
Csütörtökön este rangadót játszanak a női...
MEVZA-liga: belelendült a Vasas és legyőzte a Maribort
A Nyíregyháza szombati legyőzése után ezúttal a...
Elena Pietrini: „Ugráltam örömömben, amikor megtudtam, hogy Kántor Sándor lesz az edzőm!”
Exkluzív interjút adott a Magyar Röplabda...
Eb 2021: amit a szerb válogatottról tudni kell
Vasárnap a legjobb nyolc közé jutásért a címvédő, világbajnok és olimpiai bronzérmes szerb válogatott lesz Belgrádban, azaz hazai pályán a mieink ellenfele a bolgár, horvát, román, szerb közös rendezésű Európa-bajnokságon. A kontinentális ranglistát is vezető szerb csapat rendezőként kvalifikálta magát az Eb-re, amelyen...
„A hit és a bátorság diadala” – interjú a kitüntetett klubvezetővel, Baran Ádámmal
Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott a BRSE elnöke augusztus 20-a alkalmából, amelyet egy héttel később, a Pesti Vigadóban vett át. A díjátadó után, a Dunaparton beszélgettünk Baran Ádámmal az elmúlt bő évtizedről, a motivációjáról, a röplabda iránti szeretetéről és a BRSE jövőjéről. „Amit az élet egyszer elvett, azt...
Extraliga hírmorzsák – továbbra is hibátlan a BRSE és a Fino
Szokásos összefoglalónkban az Extraliga klubjainak legfontosabb heti történéseit összegezzük. Férfi Extraliga: Az előző fordulóban elszenvedett vereség után ezúttal nyerni tudott a Pénzügyőr SE, a...
Két meglepetéspáros is elődöntőben a strandröplabda ob-döntőn
Zömmel azok kerültek elődöntőbe az MKB-Pannónia...
Visszavágtunk a szlovákoknak Nyitrán
Szombaton újabb edzőmérkőzést játszott az...
Neves légióst igazolt a Vegyész, a BRSE és a Diamant
A Swietelsky-Békéscsaba és az 1. MCM Diamant...
Strandröplabda-ob: BVSC-s és SRSE-arany U14-ben – változások vasárnap
Pénteken az U14-es korosztály döntőjével...
Lejátszotta első nyitrai edzőmeccsét a válogatott
Szerda óta Nyitrán készül, péntek este pedig...
Szombathelyi Szandra és Szombathelyi Kitti a 30. születésnapját is együtt ünnepli
Nagy nap az idei augusztus 2-a a Szombathelyi...
Strandröplabda-ob: U20-ban nem remegtek meg a Vasvári testvérek
Csütörtökön az U20-os korosztály döntőjével...
Hangolódjunk közösen az Európa-bajnokságra!
A Magyar Röplabda Szövetség sok szeretettel vár...
Eb-főpróbát tart női válogatottunk a Savaria Kupán
Augusztus 10-től 14-ig Szombathelyen, a Savaria...
Strandröplabda-ob: Gubik és Udvarhelyi címvédés az U16-osoknál
Szerdán az U16-os korosztály döntőjével...
Bombameglepetés, de mégis papírforma az U22-es strandröplabda ob-n
Kedden a Lupa tónál az U22-es korosztály...
Teljes a strandröplabda ob-döntő mezőnye
A vasárnapi versenyek befejeztével elkészült az...
Strandröplabda: elkészült a pont- és versenybesorolási rendszer
Az MRSZ Strand- és Szabadidős Röplabda...
Itt fogadjuk a franciákat vasárnap: a Közszolgálati Egyetem már várja a szurkolókat!
Vasárnap 18 óra 30 perckor a...
Dobi Edina – „Egy időre szögre akasztom a röplabdamezt…”
Sokan keresték a BRSE csapatkapitányának nevét a...
Extraliga-körkép: Hollósy, Ivanovics és Kostelanska is marad!
A Linamar-BRSE, a Fatum-Nyíregyháza és a Vasas...
Törökországba szerződött Gergye Roland
A török Galatasaray együttesében folytatja...
Makulátlan maradt a mérleg Izrael ellen
Második mérkőzését is lejátszotta Izrael ellen a...
Strandröplabda: péntek éjfélig lehet nevezni a tatai ob-fordulóra
Május 18-án, pénteken éjfélkor jár le a...
Európa Liga: a döntőkbe várják a válogatottakat a kapitányok
Hétvégén rajtol a röplabda Európa Liga, ahol női...
MRSZ közgyűlés 2018
Tisztelt Tagszervezet! A korábbi információknak...
Női válogatott: Könnyed bemelegítés Izrael ellen
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a...
Ülőröplabda: Nyíregyházán lett bajnok a Kikinda
A hétvégén rendezték meg az ülőröplabda országos...
Hóbor Béla fair play életműdíja
A Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottsága...
Új fejezet kezdődött a kazincbarcikai röplabdasportban
Tizenkét év után került újra Kazincbarcikára a...
Egy nagy családdá formálódtak a békéscsabai bajnokcsapat tagjai
Az immár ötszörös bajnok Linamar Békéscsaba női...
Műtét után, már a rehabilitációra készül Pallag Ági
Szombaton kezdte meg az Európa Liga-felkészülést...
Újabb szép helyezések és csoportgyőzelem Bibiónéban
Vasárnap is folytatták jó szereplésüket a magyar...
Szakmáry Gréta: „Remélem ismét sokan szurkolnak majd nekünk”
Fantasztikusan sikerült az első szezonja...
Európa Liga: az első száz gyermek ingyen mehet mindegyik meccsre
A héten már férfi és női válogatottunk is...
NB I: Szolnokon győzött a Dunaferr, a MAFC lett az ötödik
Két férfi mérkőzéssel fejeződtek be a röplabda...
Két párosunk vitézkedett a főtáblán, Bibiónéban
A magyar párosok közül Hajós/Stréli és a...








