U18-as Eb: mindkét párosunk továbbjutott, a lányok másodikak

Archív

Csütörtök óta zajlik az U18-as strandröplabda Európa-bajnokság a törökországi Izmirben. A múlt heti U20-as kontinensviadalhoz hasonlóan ezúttal is mindkét nemnél volt magyar induló, s mindkettőnek sikerült kiharcolnia a csoportból való továbbjutást.

 

A lányoknál az idei U18-as bajnok Gubik Hanna és Vecsey Fanni – utóbbi a felnőtt bajnoki címet is elhódította – egy orosz páros ellen kezdett, s az első szoros, 21:18-as szett után a másodikban már elég simán, 21:9-re maradtak alul. Csakhogy az oroszok a másik két riválist, a lengyeleket és a letteket egy játszmában sem engedték ki a tízből, és végül fölényesen nyerték a csoportot.

A mieink második ellenfele az első meccsét ugyancsak elveszítő lett páros volt, akik 21:18-ra hozni tudták az első szettet, azonban Hannának és Fanninak ezt követően sikerült kiismernie ellenfelük játékát és 21:15-re egyenlítettek, majd a döntő szettben magabiztosan, 15:10-re nyertek, ezzel gyakorlatilag kiharcolták a továbbjutást. A 7. helyen kiemelt lengyelek ellen már a csoport második helye volt a tét, s ezúttal is egy 21:18-ra elvesztett szetthátrányból kellett fordítaniuk, ami azonban ezúttal is sikerült (21:17 és 15:11), ami a csoport második helyét jelentette a mieink számára, azaz szombaton egy csoportharmadik ellen kell majd kiharcolniuk a nyolcaddöntőbe kerülést.

Az idén ugyancsak U18-as bajnoki címet szerző Dóczi Domonkos és Udvarhelyi Márton ugyancsak a későbbi csoportgyőztes belga páros ellen kezdtek, s két szoros játszmában (21:17, 21:18) alulmaradtak velük szemben. Következett azonban a házigazdák egyik kettőse, ellenük viszont magabiztosan játszva, 21:15-re és 21:8-ra nyertek a fiúk, ezzel gyakorlatilag kiharcolva a továbbjutást. Rájuk még a második helyen kiemelt orosz páros várt a délután folyamán, akik 2:1-re kaptak ki a belgáktól, így a mérkőzés tétje a csoport második helye volt. Sajnos riválisunk ezúttal alaposan elkapta a fonalat és két sima játszmában (21:10, 21:7) győzte le a mieinket. A folytatásban így majd egy csoportmásodik következik nekik szombaton.

Azóta az is kiderült, hogy lányaink a románokkal játszanak majd a 16 közé kerülésért reggel 8:50-től, akik a mieink edzőjének, Adrian Pricopnak nyilván nem lesznek ismeretlenek. Győzelem esetén a nyolc közé kerülésért viszont a végső győzelemre is esélyes ukrán páros következik 10:20-tól. A fiúk a litvánokkal játszanak majd a következő körben, ha pedig nyernek, akkor a csoportgyőztes francia páros következik.