Noha a férfi röplabda Magyar Kupa győztesénél, egyben az Extraliga listavezetőjénél a koronavírus-világjárvány okozta rendkívüli helyzetben átmenetileg felbontották a szerződéseket, a Pénzügyőr mindenkit visszavár az egyelőre bizonytalan időpontú folytatásra. Magyar Bálint csapatkapitány pedig bízik benne: megfelelő otthoni felkészülés mellett a kényszerpihenő sem törheti meg a csapat lendületét. A válogatott feladóval eddigi pályafutásáról, valamint az élvonalban és a nemzeti csapatban történt változásokról is beszélgettünk.
– Talán az olvasók előtt sem titok, hogy amikor egyeztettük az interjút, Te is egyből azzal kezdted, hogy kicsit most a feje tetejére állt a világ körülötted. Hogyan telik számodra ez az időszak?
– Mindenekelőtt nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került a sportág, ugyanakkor nem tehetünk mást, erőt kell merítenünk a megpróbáltatásokból! Természetesen teljes leállásról szó sem lehet (bár aki alapesetben napi 4-5 órákat edz, az nehezen is tudná ezt egyik napról a másikra megtenni), folyamatosan mozgásban és edzésben tartom magam. Erősítés, mobilizációs gyakorlatok, spinning-biciklizés – csak a labda hiányzik, azt nagyon nehéz pótolni… Jobb híján egyelőre csak bízhatunk benne, hogy mihamarabb véget ér ez a fejezet.
– A többi klub kapcsán, sőt általánosságban is elmondható, hogy drasztikusan, egyik napról a másikra vezették be a korlátozó intézkedéseket – nálatok ez hogyan alakult?
– Hirtelen és váratlan, ám annál hosszasabb beszélgetésekre került sor, miután a klub egyeztetett a Magyar Röplabda Szövetséggel. A javaslatok értelmében felbontották a megállapodásokat, elsősorban már a jövő szezonra koncentrálva, az anyagi helyzet rendezésének reményében. Remélhetőleg valamennyi klub talpra tud majd állni, illetve mi, játékosok is a lehető legjobban jövünk majd ki a helyzetből – az elsődleges és legfontosabb az, hogy maradandó károsodást ne szenvedjen senki a röplabdán belül.
– A szerződések felbontása ellenére megmaradt a kapcsolat a klubbal? Egyeztetettek-e azóta – akár a többi játékossal egymás között – a kialakult helyzetről?
– A kötelékek nem szakadtak el, és mindenki abban bízik, hogy ez továbbra is így marad. A szándék valamennyi érintett részéről megvan a folytatásra, részemről mást nem is nagyon tudok elképzelni – ám azzal kapcsolatban már nagyobb a bizonytalanság, hogy a tervekből mit sikerül majd megvalósítani… Csak bízni tudok benne, hogy ott tudjuk majd folytatni, ahol ebben az idényben abbahagytuk!
– A Pénzügyőr egyik erőssége kétségkívül a sokfélesége volt a szezonban: az általad is képviselt rutinos magyar játékosok mellett fiatal tehetségek és a brazil légiósok is hozzátettek a csapat teljesítményéhez. A csapattársak hogyan élik meg ezeket a heteket?
– Szerencsére valamennyien haza tudtak utazni, a külföldi játékosaink is túl vannak a karantén-időszakon, amelyet ugyancsak a családjuk társaságában töltöttek. Velük is rendszeresen beszélünk, jól érezték magukat itt, hozzánk hasonlóan foglalkoztatja őket a folytatás kérdése. Ettől függetlenül egyiküknek sem könnyű most, de az elkötelezettségük töretlen.
– Csapatkapitányként milyen extra feladataid voltak, illetve vannak – akár velük, akár a többiekkel kapcsolatban?
– A Jókay Zoltán vezetőedző által kijelölt feladataink átadásában, olykor kiegészítésében is igyekszem segíteni a csapatnak. Szerencsére ez a szezon közben, az alaposan megfiatalított keretnél is nagyszerűen működött: partnerek voltak a megbeszéléseknél, mindenki érezte a segítő szándékot, és különösen jó volt látni a fejlődést az első edzésekhez, meccsekhez képest. Ebben a szerepben én is sokat tapasztaltam – talán a motiváció sikeres átadásának is köszönhető, hogy a mostani helyzetben sem bomlott meg a csapategység.
– A tavalyi „ezüstös” év után igencsak „aranyosnak” tűnt számotokra: a Magyar Kupában visszavágtatok a Kecskemétnek a a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért, illetve a bajnoki tabellát is vezetitek az egy mérkőzéssel többet lejátszott Kazincbarcika előtt. Bizakodtok még esetleg bármilyen jellegű folytatásban? Mi kell ahhoz, hogy ne törjön meg a lendület?
– Elsősorban már a jövőre koncentrálnék – azonban ha minden így marad, nem látom akadályát, hogy a következő idénytől ugyanilyen lendülettel menjünk tovább. Kulcsfontosságú, hogy az élvonalban immár egyik csapatot sem szabad lebecsülni, nem voltak nagy színvonalbeli különbségek a meccsek között, sosem éreztem azt, hogy akár mi, akár aktuális ellenfelünk egyértelmű esélyeként léphetne pályára. A Kaposvár, vagy akár a Kecskemét elleni szoros csatákat is említhetném – ezért sajnálom különösen a történteket, igazán nyílt küzdelemre volt kilátás az idény hajrájában… Ebben a szezonban az egész magyar férfi röplabda színvonala nagyot ugrott – örülök, hogy fővárosi csapatként nyertünk kupadöntőt, de a bajnoki cím megszerzését még nagyobb tettnek tartottam volna. Mindenesetre bízom benne, hogy még színesebb csapatokkal, vagy akár nagyobb létszámmal indulhat majd az újrakezdés, illetve hogy nem törik meg a fejlődés lendülete.
– A színvonal-emelkedést a nemzetközi tapasztalat is nagyban elősegítheti, amelyből a Pénzügyőr szempontjából idén nem volt hiány: a Challenge Kupában a ciprusi Omonia Nicosia és a belga Leuven búcsúztatása után a negyeddöntőben sem vallottatok szégyent a portugál Sportinggal szemben (a Kazincbarcika 2003–2004-es szereplése után először jutott magyar csapat az európai porondon legjobb nyolc közé – a szerk.). A sikerek kapcsán nyert önbizalmon túl mit nyertetek a párharcok során?
– A nemzetközi porond teljesen más világ, ilyenkor mindig nagyobb motivációval lép pályára az ember. Gyorsabb a játékmenet, minden helyzetben sokkal élesebben kell reagálni, ezt pedig utána a bajnokságban is kamatoztathatjuk, úgyhogy csak profitálni lehet belőle. Fontos, hogy egyik találkozó előtt sem éreztük magunkat esélytelennek. A Sporting elleni visszavágóra sajnos a Magyar Kupa-döntőben megsérült Kovács Zoltánra, illetve a brazil Reffattira sem számíthattunk, ráadásul többen kisebb húzódásokkal léptek pályára. Valamennyi szettben legalább 18 pontig jutva így a 3:0-ás idegenbeli vereség ellenére sem vallottunk szégyent, emelt fővel távozhattunk.
– A tavalyi bajnoki és kupa második helyhez képest miben sikerült leginkább előrelépnie a csapatnak?
– Az alapjátékunk már akkor is megvolt, ám akadtak még hiányposztok, ezeket sikerült mennyiségi és minőségi szempontból is feltöltenünk. Jól sikerültek az igazolásaink, ez pedig számos variációs lehetőséget biztosított számunkra, valamint a konfliktusmentes, jó hangulat is megmaradt.
– Ha visszatekintünk a múltba, Finnországban két évig a Vantaa Ducksnál, illetve Kaposváron is számos alapjáték kialakításában részt vehettél. Hogyan kezdődött a pályafutásod, mi jelentette számodra a felnőtt, profi világba való átlépés küszöbét?
– Elsősorban anyukámnak köszönhetem, hogy röplabdázó lettem, aki maga is élvonalbeli játékos volt a somogyi megyeszékhelyen. A csarnok hangulata már gyerekként magával ragadott, általános iskolásként pedig olyan helyre kerültem, ahol kiemelt hangsúlyt fektettek a röplabdaoktatásra. A serdülőben és az ifiben egyaránt nagyszerű edzők motiváltak, és bár gyorsan történt minden, ugyanolyan hamar el is dőlt, hogy helyem lehet az élvonalbeli együttesben.
– Öt-öt bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhettél Kaposváron – mi volt a siker titka, mivel tudott az az együttes a riválisai fölé kerekedni?
– Nagyszerű hangulatban játszhattam ott is. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy akkoriban igencsak „kétcsapatos” volt a magyar mezőny, nem játszhattunk hétről hétre kiélezett mérkőzéseket. Utólag nehéz is összehasonlítani a mostani és az korábbi viszonyokat – akkoriban egyértelműen az döntött, hogy arra az évi egy-egy rangadón kinek sikerült jobban összpontosítani.
– Részben e közegből való kilépés is motivált, amikor 2016-ban légiósnak álltál?
– Igen, új impulzusokra és motivációra volt szükségem, valamint a légiós-élet kipróbálása is vonzott. Játékosként és emberként is sokat tanultam, fejlődtem – minden meccsen nagyot kellett küzdeni, olykor még a pontszerzésért is, de azért a sikerek sem kerültek el. Összességében azt mondhatom, abszolút megérte kipróbálni magam külföldön is!
– Mit tudtál leginkább hasznosítani visszatérésed után az ott tapasztaltak közül, akár klub-, akár válogatott szinten?
– Eddig elsősorban a Pénzügyőrnél kamatoztathattam az ott megszerzett tudást. Nemcsak csapat-, de egyéni szinten is áttörést jelentett számomra ez az idény: immár nem csupán részfeladatokat kaptam, hanem elég komoly terhelést, nyomást is, aminek ugyanakkor nagyon örültem. A válogatottnál egyelőre még sikerült úgy kibontakoznom, ahogyan szerettem volna – nyilván ennek több oka is lehet, akár a poszton belüli rivalizálás, akár az aktuális szövetségi kapitányi felfogás. Noha a nemzeti csapatban egyelőre nem tudtam igazán megmutatni magam, bízom benne, hogy a jövőben ez változni fog. Ugyanakkor nincs bennem tüske vagy negatív érzés: várom az adódó lehetőséget és igyekszem élni vele!
– A válogatott kapcsán a rendkívüli helyzeten túlmenően is számos kérdés felmerült az utóbbi hónapokban: bejelentett, bár eleinte nem véglegesített kapitányváltások a férfi és a női szakágnál is, illetve az ezzel járó változások. Hogyan tekintesz vissza ebből a szempontból az elmúlt időszakra?
– Immár teljesen biztossá vált, hogy Koch Róbert irányításával készülünk majd, amint lehetségessé válik. Bogdan Tanase távozása valamelyest meglepett, tapasztalt és jó szakembert ismertem meg a személyében – mindemellett érezhető volt az is, hogy szükségünk van a változásra, amit most egy minket jól ismerő szövetségi kapitány hozhat el számunkra. Tavaly még az osztrák válogatott asszisztens edzőjeként találkoztunk vele – most pedig már meg is kaptunk tőle a programot, ami a jelenlegi tervek szerint júliustól indulna. Bár tartok tőle, hogy további csúszással kell majd számolnunk…
– Függetlenül attól, hogy mikor adhatnak zöld utat a folytatásra, mire kell most a leginkább odafigyelnetek ahhoz, hogy bármelyik pillanatban készen tudjatok állni?
– A legfontosabb, hogy mindenki kövesse és betartsa az előírásokat – emellett pedig az sem mellékes, hogy mindenki az egyéni, személyre szabott edzésterve szerint készüljön, ezen belül találja meg a saját rendszerét, motivációját. A csapattársaimmal rendszeresen beszélve azt látom, hogy ők sem unatkoznak; sőt a bizonytalanság és a folyamatos készenléti állapot is arra sarkallja őket, hogy nap mint nap a lehető legjobb formában várják a folytatást.
– Az edzéseket leszámítva egyébként mivel telik egy-egy napod, hogyan viseled a viszonylagos bezártságot?
– Igyekszem hasznossá tenni magam, amúgy sem vagyok az a tévé elé egész nap befekvős, telefonját nyomkodós típus. Ha már a pályán nem tudok kibontakozni, a lakásban azért naponta takarítok, úgyhogy már minden csillog-villog. Emellett a két kutyámmal sétálok, illetve futunk közösen.
Demjén Balázs