Óriási csatában, Aranyjátszmában jutott kupaelődöntőbe a címvédő

Archív

Megszületett az első két elődöntős a női Magyar Kupában. Elsőként a címvédő Fatum Nyíregyháza jutott a négy közé, miután a Kaposváron 3:1-re megnyert első mérkőzés után hazai pályán ugyanilyen arányban kikapott a Diamanttól. A nyírségieknek ez volt az első veresége az idény során, azonban a végén mégis ők örülhettek, mert az Aranyjátszmát a Fatum nyerte. A másik meccsen is öt szettre volt szükség: a bajnok Vasas ugyan az első meccsen 3:0-ra nyert az MTK ellen, a visszavágón azonban meglepetésre a kék-fehérek nyerték az első szettet, s bár ezt követően fordítottak a piros-kékek – ezzel pedig kiharcolták a továbbjutást is –, ezt követően megint az MTK játszmája következett. A Vasas végül 3:2-re nyerte a meccset.

 

Női Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó:
Fatum-Nyíregyháza – 1. MCM Diamant Kaposvár 1:3 (–17, –27, 21, –19)
Továbbjutott: a Fatum-Nyíregyháza Aranyjátszmában (15:8)

Vasas Óbuda – MTK 3:2 (–21, 21, 10, –15, 10)
Továbbjutott: a Vasas kettős győzelemmel

A negyeddöntő párosítása ágrajz szerint:
MTK – Vasas Óbuda 0:3, 2:3
UTE – Békéscsaba 3:1, december 11.
Szent Benedek – Jászberény 0:3, december 17.
1. MCM Diamant Kaposvár – Fatum-Nyíregyháza 1:3, 3:1, Aranyjátszmában 8:15

 

Férfi Magyar Kupa, az elődöntő párosítása:
Dunaferr/Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE
Fino Kaposvár – Kecskeméti RC
A Vegyész RC Kazincbarcika – Dunaferr visszavágót december 18-án játsszák (az első mérkőzést a VRCK nyerte 3:0-ra)

 

HETI PROGRAM:
December 11., szerda
18:00 Fino Kaposvár – Groningen (holland; férfi Challenge Kupa 1. forduló)
18:00 Békéscsaba – UTE (női Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó)
19:00 Omonia Nicosia (ciprusi) – Pénzügyőr (férfi Challenge Kupa 1. forduló); Tv: eurovolley.tv
December 12., csütörtök
19:30 Palota – TFSE (női NB I)
20:00 Hungast-Haladás – Jászberény (női Extraliga)
December 13., péntek
17:00 Fatum-Nyíregyháza – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Extraliga)
18:00 Fino Kaposvár – MÁV Előre-Bericap (férfi NB I)
18:00 MÁV Előre-Bericap – Eötvös DSE (női NB I)
19:00 Vasas Óbuda – MTK (női Extraliga); Tv: Sportstream
19:00 Gödöllő – Szent Benedek (női NB I); Tungsram-csarnok
December 14., szombat
17:00 Budaörs – DVTK Fux (női NB I)
18:00 UTE – Békéscsaba (női Extraliga); Tv: Sportstream
December 15., vasárnap
15:00 PTE-Pécsi EAC – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)
16:30 Dunaferr – DEAC (férfi NB I)
17:00 Kecskemét – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi NB I)
19:00 MAFC BME – Sümeg (férfi NB I); Tv: Sportstream