Női Extraliga: visszavágott a Vasas a BRSE-nek

Archív

Két-két Extraliga és NB I-es mérkőzést játszottak le szombaton. A forduló rangadóját a címvédő Vasas nyerte Békéscsabán, visszavágva a fővárosban elszenvedett vereségért, míg az UTE Jászberényben nyert nagyon simán. Az NB I-ben a TFSE a Gödöllőt, a Budaörs pedig a seregható Eötvöst győzte le három játszmában.

 

Női Extraliga:
Békéscsaba – Vasas Óbuda 1:3 (–23, –23, 20, –21)
Legtöbb pont: Klaric 15, ill. Kalicsanyin 20
Vasja Samec Lipicer: – Jerkov érkezésével új szintre lépett a csapat. Kemény mérkőzésre számítottam, ez be is igazolódott. Apró dolgokon múlt a végeredmény, Budapesten sikerült győznünk, most nem. A Vasas magas színvonalon játszott, amit a hazai nagy sorozat közepette is folyamatosan eredményesen hoznak.
Jakub Gluszak: – Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, főleg a védekezésünk és a blokkmunkánk volt hatékony. Fontos volt ez a mérkőzés számunkra, már csak a tabellán elfoglalt helyezünk miatt is. Végül egy kétórás, szoros találkozón sikerült nyernünk a csabai barlangban.

 

Jászberény – UTE 0:3 (–20, –13, –16)
Legtöbb pont: Ventura 14, ill. Nikic és Sánchez 13-13
Makai Péter: – Katasztrófa, szégyen, nem tudom, van-e még ennél lejjebb. Nem tudom a megoldást a helyzetre. Ha attól jobban játszanak a lányok, akkor szívesen felajánlom a lemondásomat.
Kántor Sándor: – Százszázalékosan sikerült betartanunk a taktikát. Nem is emlékszem például, hogy legutóbb mikor volt ilyen kevés nyitásrontásunk, ezenkívül blokkban és mezőnyben is azt hozta a csapatom, amit várok. A Challenge Kupa-szereplésünk azért is hasznos, mert láthatjuk, milyen például az orosz bajnokság színvonala. S ha visszatérünk a valamivel alacsonyabb szinten lévő Extraligába, a nemzetközi kupában mutatott teljesítményünket kell fenntartanunk.

 

Női NB I:
TFSE – Gödöllő 3:0 (29, 19, 24)
Legtöbb pont: Araujo 20, ill. Kökény 12
Leonidasz Gaitanakisz: – Az volt a győzelmünk kulcsa, hogy megtaláltuk a szerváinkat és hogy a védekezésből jól tudtunk visszatámadni. Külön örülök, hogy az első játszmában sikerült nagyon mélyről is visszajönnünk és az is nagyon pozitív volt, hogy végig koncentráltan tudtunk játszani. Új csapat vagyunk, fontos, hogy ezt a koncentrációt a jövőben is fenn tudjuk tartani.
Szabados István: – Nem értem, hogy miért nem hisszük el, hogy képesek vagyunk megcsinálni, hogy képesek vagyunk nyerni. Ezen a héten most egészen más felfogásban edzettünk, és ez látszódott a játékunkon is. Az első és a harmadik szettben is szettlabdáink voltak, de a kulcsjátékosok ilyenkor rendre nem voltak elég bátrak. Azért is sajnálom, a mai meccset, mert várhatóan ez volt az egyetlen mérkőzésünk az idényben, amikor a legjobb összeállításban játszhattunk, a jövő héten ugyanis megműtik az első számú feladónkat.

 

Budaörs – Eötvös DSE 3:0 (16, 15, 18)
Legtöbb pont: Boskó L. 13, ill. Ratkos 8
Fekete Krisztina:Kötelező győzelem volt,örülök hogy minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni a mai mérkőzésen.
Szombathy András: – Ma ismét sok hibát vétettünk, ezért a küzdésünk csak ennyihez volt elég.

A VASÁRNAPI PROGRAM:
16:00 MÁV Előre-Bericap – Dunaferr (férfi NB I)
16:30 Szolnok – Fino Kaposvár (férfi NB I)
16:30 Sümeg – PTE Pécsi EAC (férfi NB I)
18:00 Vidux-Szeged – Kecskemét (férfi NB I)
18:00 Szent Benedek – MÁV Előre (női NB I)
18:30 DVTK Fux – Palota (női NB I)
18:30 MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi NB I); Tv: sportstream