Túl van első tengerentúli szezonján Németh Anett, az egyesült államokbeli Coastal Carolina Volleyball női egyetemi röplabdacsapatának ütőjátékosa, aki tavaly frissen szerzett érettségivel a zsebében vágott neki az amerikai kalandnak. Bár Anett nehéz szívvel jött el a Vasas Óbudától, hamar megszokta az új közeget, és egyáltalán nem bánja, hogy az Egyesült Államokat választotta. Olyan jól érzi magát, hogy még a Novara kedvéért sem térne vissza Európába.
Ha valaki felkeresi a Coastal Carolina Volleyball női röplabdacsapatának honlapját, a következő hír fogadja: „Németh Anett meghívót kapott a magyar válogatottba”. Bár Anett nem szeret dicsekedni, mégis büszke arra, hogy tagja lehet a hazai társrendezésű Eb-re készülő nemzeti együttesnek, amelyben tavaly mutatkozott be a horvátok ellen Európa-liga-mérkőzésen. A Vasas játékosa akkor mindössze 18 éves volt, és éppen az érettségi vizsgákra készült. Ahogy véget ért az Európa-liga sorozat, leérettségizett, majd egy rövid nyári pihenőt követően elindult, hogy az USA-ban próbáljon szerencsét. Anett most nemzetközi menedzsment szakon tanul, az egyetemi bajnokságban pedig csapata egyik legjobbja.
− Nagy bátorságra vall, hogy egy tizennyolc éves lány nekivág egyedül egy ilyen nagy kalandnak…
− Nagyon nehéz döntés volt, sokat őrlődtem, hogy belevágjak-e, hiszen Amerika nem a szomszédban van. Teljesen egyedül indultam neki az ismeretlennek, de utólag nagyon örülök, hogy így döntöttem.
− Ennél messzebbre nem is mehettél volna…
− Olyan helyre akartam menni, ahol a röplabdát és a tanulást maximálisan össze lehet egyeztetni egymással, és erre Amerikában adódott a legjobb lehetőség, ahol az egyetem mellett sportolni is lehet. A campuson ott van minden egy helyen, a suli és a sportcsarnok is, így a tanulás mellett nyugodtan lehet napi kétszer edzeni. Reggel fél nyolctól fél kilencig van egy kondis vagy egy labdás edzésünk, utána óráim vannak, majd délután jön a három órás labdás edzés. Ezt itthon sajnos nem tudtam megvalósítani.
− Számos egyetem van az Egyesült Államokban, ahol röplabdázni is lehet, miért pont a Coastal Carolina-t választottad?
− Már korábban megkeresett Forman József, a csapat magyar edzője, én pedig kaptam az alkalmon, nem is kezdtem más egyetem után kutatni.
− Hogyan sikerült a beilleszkedés a csapatba?
− Könnyen, mert nemcsak amerikai, hanem több európai játékos is van a keretben. Mi európaiak a kezdetektől fogva segítettük egymást, de az amerikaiak is nagyon segítőkészek voltak. Ráadásul a helyzetemet az is megkönnyítette, hogy nagyjából mind egykorúak vagyunk.
− És most már tudják kint, hogy merre van Magyarország?
− Amerikában sokan nem hallottak még az országról, csak annyit tudnak, hogy ott vagyunk valahol Európában. Az egyetemen viszont nagyon menő dolognak tartják, ha valaki Európából érkezik – számukra ez egy nagyon messzi kontinens, ezért egy kicsit titokzatos is.
− Milyenek a csapattársak?
− Nagyon összetartó a társaság, együtt edzünk, együtt tanulunk, így együtt tudjuk eltölteni a szabadidőnket is. A csapaton belül nem különböztetünk meg európait és amerikait, ettől is szép az egész.
− Miben más a kinti a röplabda, mint az itthoni?
− Nagyon figyelnek az erőnlétre, ezért mindig kemény kondis edzéseket tartanak. A délutáni három órás edzés a hat-hat elleni játékról szól, és nagy hangsúlyt fektetnek a technikára, valamint arra, hogy a csapat összeszokjon. Állandóan azt próbálják belénk nevelni, hogy játék közben kommunikáljunk egymással, mindig a maximumot nyújtsuk, és hogy haljunk meg a pályán – mindezt úgy, hogy közben szeressük, élvezzük is a játékot. Amolyan „meghalós örömröpire” tanítanak minket.
− Miben változtál az elmúlt egy év alatt?
− Nem is tudom, mivel kezdjem a felsorolást … erőnlétben rengeteget fejlődtem, hiszen itthon jóval kevesebb kondis edzést végeztem. Mellékszereplőből főszereplővé léptem elő, hiszen míg a Vasasban csak egy kiegészítő játékos voltam, addig az új csapatomban meghatározó ember lettem, és tőlem várják, hogy sok pontot szerezzek. A játékom felgyorsult, és a pályán is sokkal többet kommunikálok, mint előtte. Ennek köszönhetően nagyobb lett az önbizalmam is.
− Hogyan szerepeltetek a bajnokságban?
− Eleinte jól, de aztán több játékos is megsérült, a feladónk az utolsó három hétben nem is tudott játszani, így a szezon vége nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna. Nekem voltak jó és felejthető meccseim is – még szoknom kell az új játékstílust és a közeget.
− Meddig maradsz kint?
− Négy évre szól az ösztöndíjam, de megpróbálom az alapképzést három év alatt elvégezni, így lesz még időm gondolkodni utána, hogy nekivágjak-e a mesterképzésnek is. Ami biztos, hogy két évig még kint leszek.
− És ha közben bejelentkezik érted a BL-győztes Novara?
− Valószínűleg nemet mondanék. A folyamatos játéklehetőségen túl nekem az is nagyon fontos, hogy elvégezzem az egyetemet, mert nem szeretném azt, hogy játékos-pályafutásom végén kelljen majd beülnöm az iskolapadba.
− Minden olyan gyorsan történt veled: klubodban serdülőkorúként már felnőttek között játszottál, tizennyolc évesen bemutatkoztál a felnőttválogatottban, és ahogy megszerezted az érettségit, külföldre mentél.
− Amikor tizenhat évesen a Vasas felnőtt csapatába kerültem, hirtelen azt vettem észre, hogy nálam idősebb játékosokkal vagyok körbevéve. Szerintem ezért kezdtem viszonylag korán önállósodni és a felnőtté válás útjára lépni. Amikor pedig jött az amerikai lehetőség, úgy voltam vele, ha most nem vágok bele, később nagyon bánni fogom.
− Egy év kintlét után miben tudsz leginkább a válogatott hasznára lenni?
− Ma már sokkal bátrabban játszom, és ha kapok egy labdát, azt egyből el is vállalom. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt egy évben az önbizalmam nagyon sokat fejlődött.
− Látni fogunk az Eb-n?
− Nagyon remélem, azon dolgozom, hogy úgy legyen.
− Tudom, hogy nem könnyű kérdés, de azért hiányzik a Vasas?
− Nagyon jól éreztem magam a klubban, ott tanultam meg a röplabda alapjait, a játékostársaimra és az edzőimre is mindig szeretettel gondolok majd vissza. Mégis, úgy érzem, jó döntést hoztam, amikor eljöttem és az amerikai kalandot választottam.
Márványkövi Ferenc