Már a jövő csapatát építik Békéscsabán

Archív

Hét játékosával is szerződést hosszabbított a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE.

 

A Magyar Kupa négyesdöntőjére készülő Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE a hivatalos honlapján tette közzé, hogy jól haladnak az előkészületek a következő szezonra, ugyanis hét játékosukkal sikerült megállapodni a közös folytatásról. A BRSE két saját nevelésű, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes játékosának, Molcsányi Ritának és Glemboczki Zórának élő szerződése van a következő szezonra, de már most további egy évre elkötelezték magukat a klubhoz, így 2023 nyaráig biztos, hogy békéscsabai színekben szerepelnek.

A válogatott center Pekárik Eszter is aláírt a következő szezonra. Hozzá hasonlóan meghosszabbította szerződését Zólyomi Rebeka is, akitől szintén sokat vár a BRSE szakmai stábja.

A BRSE elkötelezett a tehetséges hazai játékosok nevelése és képzése iránt: három fiatal is a felnőtt csapatot erősíti a következő szezonban: a center poszton bevethető Szatmári Lilla két éves megállapodást írt alá,  míg a két korosztályos válogatott liberó Rády Boglárka és Kertész Petra egy-egy évvel hosszabbított szerződést.

“Büszke vagyok, hogy a csapat több meghatározó játékosával, valamint sokra hivatott fiatal sportolókkal sikerült megállapodnunk a folytatásról. Molcsányi Rita és Glemboczki Zóra esetében külön öröm, hogy csaknem másfél évvel az eredeti szerződés lejárta előtt sikerült megállapodnunk a hosszabbításról.

Nagyszerű visszajelzés ez számunkra, bíznak bennünk, hisznek a klubban, tudják, hogy közösen elérjük céljainkat!

Zajlanak az egyeztetések a keret több tagjával, valamint további kiszemeltekkel folytatunk előrehaladott tárgyalásokat. Jó úton járunk, hogy egy hazai és nemzetközi porondon sikeres csapatot láthassanak szimpatizánsaink a következő években is.” – nyilatkozta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

Forrás: brse.hu

Fotó: BRSE-Facebook