Dr. Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi az ötödik, Dóczi Domonkos és Borbély Boldizsár pedig a kilencedik helyet szerezte meg a portugáliai Figueira da Fozban rendezett FISU Egyetemi Világbajnokság strandröplabdatornáján.
Remekül szerepeltek a magyar strandröplabdázók a szeptember 17. és 22. között megrendezett egyetemi világbajnokságon. Mindkét párosunk magabiztosan kezdte a tornát, a nyitónapon valamennyi mérkőzését játszmaveszteség nélkül nyerte meg.
A nőknél dr. Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi a folytatásban is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Bár egy holland kettős megszakította a győzelmi sorozatukat, a magyar páros gyorsan javítani tudott: újabb két sikerrel bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a torna hatodik kiemelt cseh egysége várt rájuk, amely ezúttal jobbnak bizonyult, így a Vasvári testvérek az előkelő ötödik helyen fejezték be a világbajnokságot.
Dóczi Domonkos és Borbély Boldizsár szereplése is több értékes győzelmet hozott. A magyar kettős többek között ománi és ausztrál ellenfelét is felülmúlta, utóbbi sikerével pedig bejutott a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntőben a 13. kiemelt német párossal kiélezett, háromjátszmás mérkőzést vívott, amelynek végén riválisa örülhetett a továbbjutásnak. Dóczi és Borbély így a kilencedik helyen zárta a tornát.
A magyar párosok portugáliai teljesítménye két nagyszerű helyezést eredményezett: dr. Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi egyetlen lépésre került a legjobb négytől, míg Dóczi Domonkos és Borbély Boldizsár a világbajnoki mezőny legjobb 16 kettőse között fejezte be szereplését.
A világbajnokságon készült közös képen balról jobbra Soltész Róbert, Kolada Judit, Borbély Boldizsár, Dóczi Domonkos, Petik Csanád, dr. Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi és Panka Bálint látható.
Gratulálunk párosainknak és a teljes magyar küldöttségnek a világbajnokságon elért eredményekhez!