Szerdától Európa legjobbjai között a magyar U18-as női röplabda-válogatott

2026-06-30

Szerdán kezdetét veszi a lett–litván közös rendezésű CEV U18-as Női Röplabda Európa-bajnokság, amelynek július 1. és 12. között Riga és Šiauliai ad otthont. A magyar válogatott a litvániai Šiauliaiban kezdi meg szereplését a kontinensviadalon.

A Kőnig Gábor szövetségi edző irányította együttes közel egy hónapja készül az év legfontosabb utánpótlás-versenyére. A munka június 8-án indult Dunakeszin, majd a csapat néhány napot Kecskeméten töltött, ahol az Európa Ligában vitézkedő felnőtt női válogatottal közösen edzett. A felkészülés következő állomása az érdi Héraklész-kupa volt, ahol Szlovákia és Spanyolország ellen játszottak felkészülési mérkőzéseket a mieink, mielőtt az utolsó napokat ismét Dunakeszin töltötték. A válogatott hétfőn utazott el Rigába, ahol már minden a szerdai rajtról szól.

A csoportban a házigazda Lettország mellett Bulgária, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia és Németország vár a mieinkre.

„Nagyjából ott tartunk, ahol kell. Elrepült az idő, ez a három hét nagyon gyorsan eltelt, amiben egy Héraklész-kupa is szerepelt a programban. Többé-kevésbé megúsztuk ezt az időszakot sérülések nélkül, összességében úgy tűnik, hogy rendben vagyunk – még ha a szombat reggel nem is volt feltétlenül ideális. A felkészülési torna más jellegű volt, mint ami az Európa-bajnokságon vár ránk, ott az az adrenalin és az a fajta feszültség még nem volt jelen. Ugyanakkor a mérkőzések jók voltak és előremutatóak. Meg merem kockáztatni, hogy meccsről meccsre egyre jobban is játszottunk. Bizonyos elemekben kifejezetten jól teljesítettünk, különösen a nyitásban, valamint a védekezésben és a blokk–védekezés rendszerben. A játék többi részét még finomítani kell, de az Eb-n is az lesz a cél, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb arcunkat mutassuk” – kezdte a felvezetést Kőnig Gábor.

„A legfontosabb, hogy ez egy játék, és akkor működik igazán jól, ha a játékosok élvezik. Ez az elsődleges. Természetesen szeretnénk, mint minden Európa-bajnokságon, most is minél jobb mérkőzéseket játszani, és megmutatni, hogy a magyar röplabda igenis fejlődik és felemelkedőben van. Ha ez arra elég, hogy a mezőny első felében végezzünk, annak örülünk, ha nem, abból is tanulnunk kell. A lényeg, hogy az utolsó mérkőzés után mindenki úgy ülhessen le, hogy mindent kiadott magából” – vélekedett a szövetségi edző.

„Őszintén mondom, nagyon elégedett lennék, ha az utolsó előtti versenynapon is versenyben lennénk a legjobb négy közé jutásért – ahogy ez tavaly az eggyel fiatalabb korosztálynál is megvolt. Tudjuk, hogy ez most nehezebb feladat, de megpróbáljuk elérni. Az ilyen tornákon rengeteget számít a tapasztalat. Meg kell tanulni nyerni is, nem csak megszerezni a győzelmet. Az elmúlt időszakban több szoros meccset is játszottunk, 3:2-es és 16:14-es szettekkel is, és ha ezeket a tapasztalatokat át tudjuk vinni, az sokat segíthet. Egy Európa-bajnokságon a nyomás is teljesen más. Ezt próbáljuk levenni a játékosokról, de nyilván az izgalom ott lesz. A cél, hogy ezt is jól kezeljük, és kihozzuk magunkból a legtöbbet.”

A magyar Eb-keret:
Horváth Emma (center), Szombathelyi Sportiskola
Szüle Anna (libero), UTE
Zsombók Anna (center), Vasas Sc
Sánta Laura (ütő), Vasas Sc
Szabados Emma (feladó), UTE
Kling Dóra (ütő), UTE
Pampuch Gréta (ütő), Fatum Nyíregyháza
Hámori Panka (ütő), SMAFC
Ilonka-Kalla Sára (center), BRSE
Sándor Nóra (feladó), Vasas Sc
Bite Adél (center), Vasas Sc
Vértes Luca (libero), Vasas Sc
Zsombók Eszter (feladó átló), Vasas Sc
Kecskés Dóra (feladó átló), Vasas Sc

Szakmai stáb:
Kőnig Gábor Márk (szövetségi edző)
Bedőcs Gergely (másodedző)
Sitku Renáta (másodedző/fizio)
Horváth Márton György (masszőr)
Makra Zoltán (erőnléti edző)
Batári Csaba (statisztikus)
Horváth Ákos Márton (technikai vezető)

CEV U18-as Női Röplabda Európa-bajnokság 2026
Lettország (Riga) és Litvánia (Šiauliai) – 2026. július 1-12.

2026. július 1., szerda
11:30 Magyarország – Görögország

2026. július 2., csütörtök
16:30 Litvánia – Magyarország

2026. július 3., péntek
19:00 Magyarország – Finnország

2026. július 5., vasárnap
14:00 Magyarország – Franciaország

2026. július 6., hétfő
14:00 Magyarország – Hollandia

2026. július 8., szerda
11:30 Magyarország – Németország