Május 15. és 17. között a Szegedi Városi Sportcsarnok adott otthont a Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság I. osztály döntőjének. A korcsoport legjobbja a bajnoki címét megvédő KESI együttese lett, megelőzve a második Eger és a harmadik Kunhegyes csapatát.
Az elmúlt hétvégén Szegeden gyűltek össze az U15-ös korosztály legjobbjai. Péntektől vasárnapig az Egri Városi Sportiskola, a címvédő KESI RA ‘A’, a Kunhegyes ESE, a MAFC-NLG, a házigazda Szegedi RSE, és a Szolnoki Sportcentrum csapata nézett farkasszemet egymással.
Pénteken két csoportban körmérkőzéseket vívtak egymással a csapatok, a csoportelsők az elődöntőbe jutottak, míg a csoportok második helyezettjei keresztjátékban harcolhatták ki a négy közé jutást. A szombati elődöntőben az Eger a MAFC, a KESI pedig a Kunhegyes ellen tudott nyerni, előbbi 3:0, utóbbi 3:1 arányban.
A vasárnapot helyosztó párharcok nyitották. Az ötödik pozíciót a vendéglátó szegediek szerezték meg, megelőzve a hatodik Szolnok csapatát. Ezt követte a bronzmérkőzés, melyen a MAFC a Kunhegyes együttesét győzte le, megszerezve ezzel a dobogó harmadik fokát. A döntőben a címvédő KESI Röplabda Akadémia A-csapata 3:1-es siker aratott az Egri Városi Sportiskola felett, így ő állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára,a hevesiek nyakába pedig ezüstérem kerülhetett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság, I. osztály, Döntő
Szeged – Városi Sportcsarnok, 2026. május 15-17.
VÉGEREDMÉNY
1. KESI RA ‘A’
2. Egri Városi Sportiskola
3. Kunhegyes ESE
4. MAFC-NLG
5. Szegedi RSE
6. Szolnoki Sportcentrum
KÜLÖNDÍJASOK
Csapat legjobbja különdíj: Német Kolos (KESI), Riczkó Dániel (Egri VSI), Szegedi Zalán Levente (Kunhegyes), Szabucs Bálint (MAFC), Tóth-Kovács Rajmund (Szeged), Szokolyi Levente (Szolnok)
Legjobb támadó: M. Kiss Márton (Egri VSI)
Legjobb irányító: Lovács Marcell (Kunhegyes)
Legjobb libero: Varga Ákos (Kunhegyes)
Legértékesebb játékos (MVP): Balai Bernát (KESI)
A díjakat átadta: Vatai Gabriella (a Magyar Röplabda Szövetség elnöke), Varga Tamás (az SZRSE elnöke), Miladinovic Andrea (az SZRSE szakmai vezetője), valamint Bodnár Lajos (a Vidux-SZRSE TippmixPro Férfi NBI Extraligás csapatának játékosa)


